I. és II. világháborús emlékmű
Strada Argeşului
Az emlékművet, a rajta látható felirat szerint is ebben az időben (1996-ban) emelték, amit én nagyon kétkedve fogadok, mert ez azt jelentené, hogy nem volt a településen első világháborús emlékmű addig. Viszont a feliratok egészen mást mutatnak. A főoldalon megfejthetetlen, ha Kismarján is áll Hősi emlékmű, miért írták ide is fel a magyar falu nevét. Próbáltam a neveket figyelni, van-e átfedés a két emlékművön szereplő nevek között; nem látok semmi ilyesmit. A negyedik oldalon nincs semmilyen gránittábla – vagy kihagyták a helyet valamilyen táblának, és még ezután fogják felszerelni.
A forrásként használt Dukrét Géza könyv ebben az esetben nem nyújt segítséget, mert az áldozatok nevein kívül csak közhelyes megállapításokat tesz az emlékmű anyagára vonatkozóan, és semmi konkrét adat nincs köztük. Ezek viszont remekül látszanak az elkészített fotókon. A fekete gránittáblák, a felvésett évszámmal, és a terméskőből készült építmény.
Talán a köztérkép feltöltőire vár az a nemes feladat, hogy megfejtsük együtt, akár archív képek segítségével a teljes történetet.
http://ermellek.blogspot.hu/2013/10/viii-dioszegi-almosdi-csata.html
"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

ƒ35/10 • 1/2500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100