Nehéz Ferenc (Dunamocs, 1912. október 16. – Los Angeles, 1979. január 29.) író, újságíró. Édesapja révész volt, a Felvidék elcsatolása után pedig halászattal foglalkozott. A Duna partján nevelkedett író műveiben gyakori téma a Duna két partján élő magyarság elválaszthatatlan összetartozása. Középiskoláit a komáromi bencés gimnáziumban végezte. A Komáromi Lapokban jelentek meg első írásai. Önálló elbeszéléskötetei, regényei a Felvidék 1938. évi fölszabadulása után jelentek meg, így a Kis lak áll a nagy Duna mentében (1942), A mérkőzés elmarad (1943), Sorsok a viharban (1943), Csak a nóta a miénk (1944).
1949-ben perbe fogták és elítélték, de megszökött Ausztriába, a falubeli emberek segítségével, a Hanságon keresztül. Az Egyesült Államokban telepedett le, Los Angelesben élt, miközben íróként is termékeny maradt, számos magyar nyelvű észak- és dél-amerikai lap közölte cikkeit, és több nosztalgikus hangulatú, elégikus hangú kötete is megjelent az Újvilágban: Hazátlan rozmaring (1968), Csabagyöngye (1970), Ne sírjál, Rozika! (é. n.), Aranydió (1974) és Ezüstkönny (1977).
A Két harangszó ölelkezett című elbeszélésében a trianoni országhatár változásainak az ott élő emberek életére ható folyamatokat írja le:
„Fent a hegy tetején, a süttői kápolnában megkondult a harang, s mintha csak felelet akart volna lenni: a túlsó parton, Dunamocson is ebben a pillanatban kezdték rá a litániára hívó harangozást. A két harangszó összeölelkezve repült fel az égig.”

---