Néhány név, akik nem felejtették, életéhez méltóan emlékeztek róla prózában és versben;
gróf Széchenyi István, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Juhász Gyula.

„EGY SZEGÉNY ÁRVA MAGYAR.
PÉNZ ÉS TAPS NÉLKÜL.
DE ELSZÁNT KITARTÓ HAZAFISÁGTÓL LELKESÍTVE,
-KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR-
BÖLCSELŐJÉT KERESTE A MAGYARNAK,
ÉS VÉGRE ÖSSZEROSKADT FÁRADALMAI ALATT.
TÁVOL A HAZÁTÓL ALUSSZA ITT ÖRÖK ÁLMÁT,
DE ÉL MINDEN JOBB MAGYARNAK LELKÉBEN.”^[1]
Gróf Széchenyi István

„Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém! (…)”^[2]

„Én láttam őt a városvég felett
indulni könnyű bottal, egymagában.
Ott ültem fenn az erdőszéli domb
galagonyavirágos oldalában. (…)”^[3]

„Székely hegyekből messze Ázsiába,
Az őshazába vándorolt ki ő,
Feje felett a vén, szent Himalája,
Tán öregebb, mint maga az Idő.
Ott rótta a betűket és kereste
Puszták homokján vérei nyomát,
Meglátogatta ínség, balszerencse,
De ő csak várt és vándorolt tovább. (…)”^[4]

---