Hősi emlékmű
A ' Hősi emlékművet' l941. november 4-én állították fel Aszód főterén.
A Süttői kőből készült alkotás a maga korában művészileg modern, egyben impozánsnak számított,
ugyanakkor a kor kívánt szellemét is megtestesítette.
Az emlékművet a 70-es évek elején lebontották, s helyére Niké szobor került.
l989-ben a lebontott Hősi emlékművet ismét felállították azzal a változtatással, hogy a régi oszlopon egy felfelé álló kard, valamint az alatta lévő véredény helyére egy kereszt került,
és a menóra.
Az apszis közepén a kőlap, ezen feltüntetve a hősi halált szenvedettek nevei.
Az aszódi képviselő-testület 1939. októberi ülésén Hősök emléke címmel emlékmű felállítását határozta el, melynek elkészítése az aszódi születésű Morzsa-Morhardt Gyula – képünkön jobb oldalon – nevéhez fűződik.
Felavatására1941. november 4-én került sor.
Az emlékművet a 70-es évek elején lebontották, s helyére Papachristos Andreas szobrászművész 5 m magas Niké szobrát állították. A szobrot a fasizmus felett aratott győzelem 35. évfordulóján, 1980. május 9-én leplezték le, majd a rendszerváltozásakor a térről eltávolították.
A Hősi emlékművet régi-új helyére, hosszas városi polémiát követően állították vissza azzal a változtatással, hogy az oszlopon a felfelé álló kard, valamint az alatta lévő véredény helyére keresztet és menórát helyeztek. A korábbi kerítés nem került vissza.
A főtér 2016. évi rendezésekor a Hősi emlékmű köré kerítést építettek, a keresztet az oszlop hátuljára tették, a menórát leszerelték, helyükre pedig visszakerült a kard és egy emléktábla." [1]

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/1300 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

állították vissza azzal a változtatással, hogy az oszlopon a felfelé álló kard, valamint az alatta lévő véredény helyére
keresztet és menórát helyeztek. A korábbi kerítés nem került vissza.Kevesebb szöveg