III. Béla és Antiochiai Anna síremléke
A királyi pár lábánál láthatóan két kedvencük, egy-egy kutya vigyázza örök álmukat, lábuk alatt, az ágy előlapján a kettős kereszt, III. Béla címere, aminek két oldalán további címerek utalnak a királyi pár származására. A hitvesi ágyat körben rájuk vonatkozó vésett szöveg díszíti.
A síremlék nem hétköznapi előzmények után került az egykori Koronázó Főtemplom oldalhajójába.
A XIX. században derült fény arra, hogy Magyarország királyi személyiségei Szent Istvántól Szapolyai Jánosig ugyanoda, az egykori székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika (minden középkori, ill. az első fél évezredet érintő jeles esemény helyszíne: koronázási, esketési, temetkezési hely) altemplomába temetkeztek. A Koronázó templom elpusztult, maradványainak feltárásakor a többszörösen kifosztott és feldúlt királysírok közül csak III. Béla és felesége Antiochiai Anna földi maradványait tudták azonosítani 1848-ban.
Ekkor került a királyi pár a Mátyás templom kriptájába. Mai elhelyezésük, a díszes nyughely Ferenc József intézkedésének volt köszönhető. Ennek előzménye, hogy Ferenc József 1873-től jelentős átalakításokra adott megbízást. Schulek Frigyes vezetésével nagy mértékű újjáépítésre került sor, ami 1874-1896 között zajlott le. Ezt követően készült a síremlék és nyerte el végleges helyét.
1898 óta állít emléket a síremlék a királyi párnak. Időközben azonban kételyek merültek fel az azonosítás helyességét illetően. Felmerült, hogy a talált királyi csontok mégis Könyves Kálmán és felesége maradványai, vagyis a több évszázados történet lehet, még nem ért a végére.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyboldogasszony-bazilika_(Sz%C3%A9kesfeh%C3%A9rv%C3%A1r)
http://lexikon.katolikus.hu/S/sz%C3%A9kesfeh%C3%A9rv%C3%A1ri%20kir%C3%A1lys%C3%ADrok.html
http://mult-kor.hu/20070809_tomegsirban_500_ev_magyar_kiralyai
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/3_bela_vagy_kalman_a_szekesfehervari_kiralysir/
(1883) http://www.ng.hu/Civilizacio/2008/08/Megnyitottak_a_szekesfehervari_kiralysirokat

"III. Béla és Antiochiai Anna síremléke" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

ƒ320/100 • 1/26 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"III. Béla és Antiochiai Anna síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"III. Béla és Antiochiai Anna síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"III. Béla és Antiochiai Anna síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"III. Béla és Antiochiai Anna síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"III. Béla és Antiochiai Anna síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/15 • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"III. Béla és Antiochiai Anna síremléke" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/15 • ISO400