I. világháborús emlékmű
Az emlékmű szép állapotban van, 2003-ban felújították. Az emlékmű katona szoboralakja egy körülbelül 2 méter magas talapzaton áll, bal vállán zászlót tart.
Az emlékmű felállításakor – az egyik archív képeslap szerint – a tőle balra látható épület helyén még nem állt semmi. A másik képeslapon már áll a szobor mellett a kultúrház épülete.
Az emlékmű talapzatának felirata elöl:
„+ Szil község az 1914-1918 évi világháborúban hősi halált halt fiainak 1927”
Az emlékmű talapzatának mindkét oldalán olvashatóak az áldozatok nevei.
---
2019.09.17.
Új információt kaptam Ocsovai András tagtársunktól, melyet ezúton is köszönök:
"— (Szent István napján leplezik le a szili hősök emlékművét.) Sopronból jelentik: Augusztus 20-án, Szent István napján szép ünnepség keretében leplezik le Szilben a község 115 hősi halottjának díszes emlékművét, amelyet Lukácsy Lajos szobrászművész készített. Az ünnepségen adják át vitéz Simon Elemér dr. főispánnak a község díszpolgári oklevelét. "
Hősi Emlék adatbázis - Szil
Uj Nemzedék, 1926. augusztus (8. évfolyam, 172-195. szám)1926-08-15 / 184. szám
A feliratok megtartása mellett a talapzatot fekete gránitra cserélték.[1]
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/285b2227d588ad42e3e09793a24044ce_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8685e917134c70b62c8e4ecd6297661b_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1a4163906ca435e7c3f5200130cf3a01_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/82d3c0ba0b207abdfcfe6ccbf7255200_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6566e55e324488c62463dde48ed66fe8_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a273fce7b72abff49f67ac8f8a93efc1_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e91972520ec3d29636db9cff6db98ae7_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/64bff8904cc5bc7e3a830a7859fbb1cc_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d953cf69d8dcee8a12e83a54e901323e_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e5429169b63cec88673aaba69fcdfe3f_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-6367dd354cc94-e78162e046696a522a8072c7_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-6367dd35502fa-4c9d54a2b082a69edf384a07_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-6367dd35525b5-a8548cd58da520356b70a2cd_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-6367dd355330b-3e6b0cfb1642f34096416efd_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 52mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-6367dd35558bf-4e7eafa6c0888b1eb568e08f_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 22mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-6367dd35574de-0123b796d69612b1a901d9d1_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 22mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-6367dd35583b1-4d2a07f12fe2cd569b0baa1a_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-636df8c407643-149d82e8c90125a0a1006a42_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/320 • 18mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a23213-636df8c40adf2-729109cfd27c979f4267d3af_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 26mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6189b30e7be4e9048e811147639f13d7_4.jpg)
"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/81e6d2944d5024e4e4f0f52e09b58436_4.jpg)