Az alkotás a Szerb Országos Önkormányzat kezdeményezésére állít emléket a Tabánba állt Szent Demeter-templomnak, ami 1751-ben épült és 1949-ben bontottak le.
A kerek bazaltkocka alapon álló több mint négy méter magas, süttői mészkő harangláb Petrika Kristóf szobrász és Rétháti László látványtervező közös munkája. Az alkotást még nem avatták fel.

A templom története:
"...Az 1810. szeptember 5-ei tabáni tűzvész nemcsak a városrészt, hanem az ortodox templomot is teljesen megsemmisítette. A freskók és szekkók újrafestését ekkor bízta a szerb egyházközség az Újvidéken tevékenykedő Teodorovics Arszenije, aki csak 1824-ben végzett a művével. A művész az egyik festményén még az 50 ember halálát követelő nagy tűzvihart is megörökítette. A tűzkárral ellentétben a dóm ellenben sértetlenül vészelte át az 1838-ban Pest-Budára zúduló nagy árvizet; holott a tajtékzó Duna 110 centiméteres magasságban hömpölygött a főhajóban. Az ikonosztáz -hála az égnek- sértetlen maradt. Raics Demeter helyi adminisztrátor kezdeményezésére 1898-ban az ortodox katedrálist ismét átépítették. A műtárgy ekkor kapta meg kivételesen szép, vörösrézzel bevont barokk stílusú toronysisakját, amelynek oldalaira Szent Demeter életének legnevezetesebb stációt festették fel. 1916-ban azonban ismét több értékkel lett szegényebb a rácvárosi Isten háza, a harangokat ágyúalapanyag címén az öntödébe szállíttatta az állam. A "hangszálaitól" megfosztott toronyban csupán az az egy "kolomp" maradhatott, amelynek állítólag Ferenc József „különösen szerette a hangját”. 1945-ben a templom ismét megrokkant. A görögkeleti újév napján, január 14-én a főhajót telibe kapta egy pesti rakpartról kilőtt szovjet bomba. A katedrális tetőszerkezete ismét teljesen leégett. Bár a belövésektől függetlenül szinte teljes épségben élte túl az ikonosztáz a város ostromát, a templom felújításáról hallani sem akart a háború után az állam, főleg, hogy 1948-ban megromlott Moszkva viszonya Belgráddal. Szovjet „tervutasítás szerint” ráadásul Budapest is háborúra készült/kényszerült a láncos kutyának tartott Jugoszlávia ellen, amit várható politikai előléptetéseként Rákosi Mátyás úgy értelmezett, hogy Sztálin 1949 decemberében megtartandó hetvenedik születésnapja alkalmából, inkább leromboltatja a 200 éves műemléket és a közeli püspöki palotát. Az október 25-én kiadott bontási parancsot ráadásul semmiféle szakértői felmérés vagy tárgymentés nem előzte meg. Tudta ezt Vujicsics Dusán, az akkori és egyben utolsó plébános is-, aki a templom kulcsait többek közt ezért sem volt hajlandó átadni az ateista, szerbellenes karhatalomnak; a kirendelt munkásoknak rablók módjára kellett feltörniük az ajtókat. Ezzel az erőszakos lépéssel véget is ért a Tabán szerb történelme..."

---