Gárdony-Agárd, Holdfény sétány 9.

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Ferenc Erdei

Gárdony-Agárd
Holdfény sétány 9.
A kikötő és a szabad strand szomszédságában álló üdülőben állt az alkotás.

Avatás1987. október 5.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2014.07.21. 11:53
Az alkotást Gárdonyban a Hazafias Népfront üdülőjének parkjában avatták fel 1987. október 5-én.
Erdei Ferenc szociológus, politikus lezserül vállára dobott zakóval ábrázolt félalakos mészkő szobrát Rajki László szobrászművész készített.

Az üdülőt feltehetően eladták (privatizálták), átépítve, kibővítve ma a Hotel Nautis Superiornak ad helyet, így lebontásra került az alkotás. Lebontása után az budapesti Hazafias Népfront székházába, majd 1993-ban a Makói múzeumban helyezték el.
1996-ban újra felállították Makón Erdei Ferencről elnevezett téren a szülőházával szemben.


"— ERDEI FERENC-SZOBOR.
Tegnap Gárdonyban, a Hazafias Népfront üdülőjének parkjában felavatták Erdei Ferenc szobrát, Rajki László művész alkotását. Az ország demokratikus és haladó erőit egyesítő Márciusi Front makói kiáltványa megjelenésének fél évszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen ott voltak a népfrontmozgalom vezetői — köztük Kállai Gyula, az országos tanács elnöke és Pozsgay, Imre főtitkár. Márton János, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke ünnepi beszédében a parasztpolitikus, társadalomtudós munkásságát, a szövetségi politika érdekében kifejtett tevékenységét méltatta, s hangsúlyozta: Erdei Ferenc gazdag szellemi, politikai örökségét magáénak érzi, s munkájában alkotó módon hasznosítja a népfront mozgalom." [1]
Források:
[1] Petőfi Népe, 1987. október 6. (42. évfolyam, 235. szám)
További linkek
Erdei Ferenc életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Erdei_Ferenc_%28szociol%C3%B3gus%29
Rajki László szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/rajki-laszlo-6019

Ády műlapja


Kapcsolódó
Rajk László

Cím alapján hasonló

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárd
Feltöltő
Azonosító
232256
Forrás
Petőfi Népe, 1987. október 9. (42. évfolyam, 238. szám)
Évszám
1987
Feltöltve
2016.02.19. 12:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.19. 12:03
1987, Archív felvétel

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárd
Feltöltő
Azonosító
172576
Forrás
http://www.europhotohub.eu/heux/?detail=1&guid=MTIF__CY19871004006
Feltöltve
2014.07.18. 15:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.18. 15:48
Archív felvétel

"Erdei Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárd
Feltöltő
Azonosító
232257
Forrás
Petőfi Népe, 1987. október 9. (42. évfolyam, 238. szám)
Évszám
1987
Feltöltve
2016.02.19. 12:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.19. 12:04
1987, Archív felvétel
Összesen 3 fotó

Műlap története

14.07.21. 11:53
Ády publikálta "Erdei Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.