Borbás Tibor Kodály-ábrázolása félalakos szobor, több a mellszobornál, mégsem egészalakos szobor, az 1970-80-as évek egyik legkiemelkedőbb köztéri szobrásza azonban igen jellegzetes formában örökítette meg hősét, híven ahhoz az érett korszakára kialakult jellegzetes stílusához, melynek keretében például a Nyugat összes nagy alakját megformázta, és amit önkényesen talán szobrászati pszichologizmusnak nevezhetnénk. Ennek lényege, hogy Borbás hősét mindig elmozdítja valamiképp a realista portrészobrászattól valamilyen absztrakció felé, de az ábrázolásban mindig benne marad az az intellektuális viszony, amit tárgyával, a szobor eredeti mintájával, más művészeti ág közismert képviselőjével ő maga kialakított. Ebből a Kodály-szoborból például (testtartásából, arckifejezéséből) hallatlanul szuggesztíven árad az az öregkori visszafogottság és megtörtség, mely Kodály valóságos alakját a visszaemlékezések tanúsága szerint 1948 után, élő magyar klasszikusként vagy éppen e státus ellenére, valóban belengte.

Az eredetileg 1983-ban felállított szobor másodpéldány, első példánya Balatonfüreden áll, Dunapatajra pedig azért került, mert a nagyközség iskolájában alkalmazták először a Kodály-módszert a negyvenes évek végén, Kodály maga többször járt Patajon, 1962-ben az új művelődési ház alapkövét ő tette le, 1966-ban ő is avatta fel. A szobrot 2010-ben új, rendezett környezetben, a szépen felújított könyvtár és művelődési ház előtt újraállították. Igen jól van elhelyezve, és igen jó állapotban van, bár a szobor a képeken látható színeihez feltétlenül hozzájárult a hirtelen nyári vihar előtti ragyogó késő délutáni napfény.