Az Amalfi-part, a Földközi-tenger egyik gyöngyszeme, a Nápolyi- és a Salernói-öbölbe nyúló Sorrentói-félsziget déli részén húzódik. Az 1400 métert is elérő Lattari hegység lábánál a partvonal mentén  magas sziklák és meredek szakadékok között épített, helyenként félelmetesen szűk szerpentinen járható végig vagy vízen közelíthető meg.
Positano, ez az "álomhely" (John Steinbeck) egy szurdikvölgy két oldaláról lépcsőzetesen  ereszkedik le a partra. Aki maga úra akar lenni, jobban teszi, ha - a hőséggel és a megszámlálhatatlan lépcsőkkel mit sem törődve - a házak között megbúvó lépcsősorok egyikén indul le a mélybe. Útközben a pazar kilátás és a festõi látvány minden fáradtságért kárpótolni fogja. Ellenkező esetben számolnia kell akár azzal is, hogy a kígyózó kocsisor egyszerűen kituszkolja ebből a mesés fekvésű turistaparadicsomból.
Az 50-es években a még  jóformán ismeretlen Tot   nem egyszerű turistaként érkezik Rómából a Fiat Topolinóval; "zsebében a vonattal" (Strada ferrata http://www.kozterkep.hu/~/16685/A_vasut_Roma_1950.html ) Vietribe tart, hogy a római vállalkozó, Giuseppe Ragazzini megbízásából elfoglalja a Raffaele és Giovanni Pinto fivérek tulajdonában levő híres I.C.A.M. (Industrie ceramiche artistiche meridionale) művészeti vezetőjének tisztségét.
Visszatér majd a 70-es években, amikor a Róma-Bari-Vietri háromszögben műhelye, az Accademia di Belle Arti és a kerámia gyár között osztja meg idejét (1970-1976).
E művészi periódusának mozzanatait idézi fel a 2013-ban emlékére rendezett cetarai kiállítás katalógusában (Amerigo Tot. Le strade verso il Mediterraneo) a nálunk is járt Tot-tanítvány, Pantaleo Avellis http://www.kozterkep.hu/~/2022/union_villany_avelis_pantaleo_1981.html
Tot az egykori szegény halászfalu kicsi kikötőjében a Halaskofát hagyja emlékül. A közkedvelt szobor  egy mediterrán alkatú féltérdre ereszkedő kendős  asszonyt ábrázol, aki farkánál markolva hátára veti a környéken honos  tonhal egy  fejlett, testes  példányát,  egy  másikát baljával tartja fogva az ölében.
A szobor egy bizonyos Tobia Salino  ajándékaként került a falu tulajdonába.
A mázas kerámia kissé kopott, töredezett. Jelzés nélküli lévén, csak kevesen ismerik az alkotóját, hát még a történetét.

---