Kossuth Lajos
Köztársaság tér
A szobor formája, stílusa egyértelművé teszi, hogy Kiss György 1892-ben készített modellje után készítette a szobrot a szobrász. Az eredeti modell gipszből készült és mindössze 32,5 cm magas. Az 1900-as évek elején e modell alapján készült a legtöbb Kossuth-mellszobor. Ruházata dús, „erősen redőzött, hanyagul átvetett kabát”. A figura derékban elkeskenyedik, a felirat ezen a részen: „Kossuth 1848”. Kiss György Gerenday Antal műhelyében dolgozott, és mivel Gerenday Antal fiát, Bélát is szobrásznak taníttatta, a két szobrász összedolgozott. 2012-ben Marosvásárhelyen, a megyei múzeumban találtak egy 1892-ben készült Kossuth Lajost ábrázoló gipszmintát, melynek tisztítása során egyértelművé vált, hogy a szobor alkotója Kiss György szobrász. A szoborminta azonos ennek a szobornak a formájával. Ezen a szobron nincs jelzés, a talapzatot minden valószínűség szerint felújították, vagy kicserélték. A „Gerenday és fia” jelzés a készítő műhelyt jelöli a hasonló típusú Kossuth-szobrokon. Tehát alkotóként a két szobrászt jelöltem.
Az alkotás felirata elöl:
„Kossuth Lajosnak, a jobbágyság felszabadítójának emlékére emelte Berek Böszörmény közönsége1897. évben”
Az alkotás felirata hátul:
„Az igaznak emlékezete áldott”
http://bfl.archivportal.hu/virtkiall_archive/kissgy/alkotas.html
http://erdely.ma/kultura.php?id=114556
http://biharkutatas.hu/wp-content/uploads/2013/06/bihari_dieta_III_16_danko_kossuth.pdf

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

ƒ50/10 • 1/160 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók