A Duna-korzó, "a világörökség köztere" Pest város Tanácsa határozata (1864) alapján egy "egységes, klasszicista házfala előtti partsáv "kialakítása célkitűzéseként létesült úgy, hogy két végpontját egy-egy emlékmű jelölte ki. A cél az volt, a partszakaszt új, párhuzamos háztömbökkel építsék be. Ennek szellemében a a hatvanas évek közepétől a Zoltán utcától a Petőfi térig kiépült a part, valamint dísze, a Korzó.
Az így kialakításra kerülő szakasz két végpontját tudatos elgondolás alapján két "nagy magyar" egy-egy emlékműve jelölte ki. Ezek egyike Eötvös József kultuszminiszter szobra, ami a századvég historizáló stílusában készült, közadakozásból állították.
Annak idején az alépítményt félkörívben kis kerítés fogta körül, mára azonban sajnos már nem látható. A talapzaton az avatást követő 20 év után a magyarországi tanítók kis márvány-táblával és bronzkoszorúval emlékeztek a kultúrpolitikusra.

Az elsőként jelölt forrásból: "A két nagy magyar klasszikus szobra (...) a korzó tudatos nyitánya és lezárása; Eötvös (bár eredetileg az Erzsébet térre került volna) és Petőfi (eredetileg Izsó Miklós tervezte) arányaiban a ma már nem létező épületsorhoz (...), a szállodák világához igazodott. A Korzó léptékét akkoriban négy nagy hotel határozta meg, ehhez aránylottak a Budáról is jól látható szobrok, valamint a talapzatok architektúrája... Valószínűleg ma is szobrok és épületek klasszikus idegenforgalmi harmóniájáról, az idő által megszépített környezetről, Budapest jellegzetes arculati eleméről beszélnénk, ha a második világháborúban nem pusztul el csaknem a teljes Duna-korzó; a szállodák közül csak a Bristol, a későbbi Duna szálló maradt meg."

---