Az idén tavasszal kirándulást tettünk a barátaimmal, egy Debrecenhez elég távol eső helyre, Nagybányára. Sajnos nem volt időm felkészülni az útra, nem nagyon tudtam előzetesen kutatni. Egyedül az artportálon néztem szét, de nem sokra jutottam, mert a híres Nagybányai Művésztelep miatt hatalmas adathalmazt kellett átnézni.

Így aztán egy Máramarosról szóló útikönyvvel a kezünkben kezdtük meg a városnézést. Az egykori magyar bányaváros lakossága ma kb. 135 ezer fő, amiből csak 20 ezer magyart tartanak nyilván a hivatalos adatok.
Szerencsénk volt. Június első vasárnapja a város napja. Akkor voltunk. A főtéren lévő turisztikai iroda zárva volt, de ennek ellenére elboldogultunk, valahogy.

Aki debreceni lakosként a városba látogat, és soha nem látott azelőtt képeket az ottani református templomról, annak nagy meglepetésben lehet része. Ugyanaz a templomtorony látható az ottani templom fölött, mint a debreceni Nagytemplomé; merthogy ugyanaz volt a két templom építésze.

A főtértől észak felé, a hegyek felé vezető kis utcának az elején láttam meg ezt az árva anyát, aki mellől ismeretlen tettesek ellopták a gyermekét. Kár értük, mert igazán szép szoborkettős lenne.
A szobrász Kádár Károly 1943-ban született, és nem sok adat van róla sehol.