Eperjes neve összefonódott a magyar történelem egyik legszomorúbb emlékével, a Caraffa tábornok által 1687-ben felállított vértörvényszék kegyetlen vérengzésével. Az évszázadok során újból és újból megismétlődő megtorlások sorozata kissé háttérbe szorította az eperjesi mártírok emlékét, és ma már ritkán esik róla szó, ezért indokoltnak tartok - a most bemutatott emlékmű kapcsán - egy kissé részletesebben történelmi áttekintést.
A megtorlás politikai hátterét a Habsburg dinasztia terjeszkedési szándéka adta. A török elleni háború győzelmes kimenetele már biztosnak látszott, a felszabadult területeken azonban bizonyos függetlenségi törekvések jelentkeztek. Thököly híveinek megbüntetésének és a térség megfélemlítésének feladatával I. Lipót császár a nápolyi családból származó gróf Caraffa (olaszosan Carafa) Antal tábornokot bízta meg.
Caraffa 1687 februárban érkezett Eperjesre. Bezáratta a kapukat, ostromállapotot hirdetett és kezdetét vette egy féléves vérfürdő. A vád alá helyezett személyek főleg gazdag, protestáns, tekintélyes nemesek és polgárok voltak, akiket kuruc összeesküvés vádjával kínvallatásoknak vetettek alá. Az eszköztárban szerepeltek a spanyol és olasz inkvizíció válogatott találmányai, és a hamistanúk által koholt vádak felsorakoztatása. A kivégzések március 5-én kezdődtek, és a lehető legkegyetlenebb módon hajtották végre, mindezt Caraffa a vérpaddal szemközti ház erkélyéről nézte végig. Az áldozatoknak a hóhér és segédei levágták a jobb karjukat, majd a fejüket, ezt követően felnégyelték a testüket, amelyeket aztán keresztekre felszögeltek. A kiömlő vér és a szétkenődött zsigeri maradványok kóbor kutyák martalékáivá váltak. A kezdeti brutális gyakorlat később némileg megenyhült, a vádlottakat csak egyszerűen lefejezték, és bizonyos váltságdíj fejében a hozzátartozók a holttestet eltemethették.
A példátlan kegyetlenkedések országos felháborodást váltottak ki. Amikor a pozsonyi országgyűlésen, az egyik váltságdíj ellenében szabadon engedett áldozat megmutatta a testén a kínzások nyomait, a küldöttek követelésére I. Lipót császár kénytelen volt a vizsgálatot leállítani. Caraffa november 16-án elhagyta a várost, az áldozatok amnesztiát kaptak, az árvák visszakapták vagyonaikat. A vérpad helyére a jezsuiták 1751-ben egy Mária-oszlopot emeltek, ami a mártírokra is emlékeztetett.
1905-ben Mayer Ede kezdeményezésére közadakozás indult, egy emléktábla elhelyezésére az áldozatot tiszteletére. Két évi gyűjtés után Markup Bélát bízták meg egy két méter magas kőből készítendő emlékmű kifaragásával. A dombormű a szadista tábornokot ábrázolja, mellette a csuklyába bújt hóhér látható. Alatta egy márványtáblára az áldozatok neveit vésték fel:
1. Zimmermann Zsigmond
2. Rauscher Gáspár
3. Baranyay Ferenc
4. Keczer András
5. Keczer Gábor
6. Sárosy Márton
7. Schönlebel György
8. Medveczky Sámuel
9. Feja Dávid
10. Székely András
11. Kováts György
12. Bertók János
13. Palásthy Gábor
14. Radvánszky György
15. Feldmayer Simon
16. Weber Frigyes
17. Bezegh György
18. Weber Dániel
19. Fazekas …
20. Lányi …
És 4 ismeretlen, összesen 24-en.
A felállítást 1907-re tervezték, de csak 1908. június 11-én került sor az ünnepélyes avatásra, amelyről a Vasárnapi Újság is megemlékezett.
1930-ban a szinyei katolikus templomban restaurálás közben rábukkantak négy eperjesi mártír holttestére, akiket a vérengzés ideje alatt a rokonok titokban ide menekítettek. Keczer András, Radvánszky György, Bertók János és Palásthy György vértanúk földi maradványait 1930. november 12-én ünnepélyes keretek között újratemették az eperjesi evangélikus templomban.
II. János Pál pápa 1995-ös szlovákiai útja alkalmával Eperjesre is ellátogatott, ahol július 2-án fővetéssel tisztelgett az áldozatok emlékműve előtt. Ez a szimbolikus gesztus a katolikus egyház bocsánatkérésének tekinthető.

---