Öreg kereszt
Kulapitye, Palócz-dűlő
Lajosmizsén a Ceglédi út és Palócz-dűlő kereszteződésében álló „Öreg kereszt” több szempontból is rendkívüli értékekkel rendelkezik. A története régebbi, mint a település újkori története, mivel 1785-ben - a kereszt állításának idejében - a környező néptelen pusztaság Jászberény város lakatlan legelőterülete volt, ahol kezdetben csak a pásztorok tartózkodtak nyáridőben az állatokra felügyelve. A terület megjelölése érdekében a város elrendelte egy kőkereszt felállítását, a Feldeák néven nyilvántartott körzetben. Ez a terület Lajosmizse jelenlegi központi részén, az egykori Földeáki csárda környékén található. A kereszt 1799. augusztus 20-án történt felszenteléséről Harsányi István kecskeméti plébános levélben értesítette Jászberény tanácsát:
„Emelkedett lelki hangulatban, ünnepélyesen felszenteltük az 1785-ben emelt KŐKERESZTET, amely a szentséges megváltónk, a Jézus Krisztus hasonlóképpen KŐBŐL készült képmásával van díszítve.” (Kürti - Hajdrik: Út menti keresztek Lajosmizsén)
Jó harminc év elteltével 1833-ban a jászberényi jegyzőkönyv is említést tesz a keresztről:
„Mivel az alsó pusztákon több halottat úgy temetnek el, hogy még a pusztabíró sem tud a halálesetről, a városi tanács elrendeli, hogy a vendégfogadó közelében a szél által eldöntött kereszt állíttasson fel, s e körül temető árkoltasson.” (Kürti - Hajdrik: Út menti keresztek Lajosmizsén).
Ezt követően majd száz évig a régi temető felszentelt jelképe volt az öreg kereszt. A temető bezárása után az iskola építésekor az öreg kereszt átkerült a Ceglédi út szélére, majd újabb építkezések után 1970 körül kivitték az új temetőbe, itt azonban nem lett felállítva, csak ledobták valahová. Ekkor tört le az eredeti homokkő alsó rész, amely talán feliratot is tartalmazott. A szájhagyomány szerint néhány év pihenő után Tóth József plébános-esperes indítványára Palócz István és Drabant István idős vallásos érzületű gazdák voltak azok, akik az öreg keresztet a kulapityei Palócz-dűlőnél felállították egy műkőből készült talapzatra. Azóta ott áll, és Palócz-keresztként ismerik.
Úgy tűnik ez az öreg kereszt Lajosmizse legrégibb szakrális emléke. Alkotóját nem ismerjük, de feltűnő hasonlóságot lehet felfedezni a Jászságban felállított hasonló korú keresztekkel. Egyedi sajátossága viszont a majdnem életnagyságú korpusz, Jézus fejének részletes kidolgozása, a vízszintesen megformált karok, és említésre méltó még az ágyékkötőt tartó kötelek kifaragása.
Balog Csaba:http://www.familiacsaladkutatas.hu/lajosmizse-oregkereszt.html
"Öreg kereszt" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

ƒ11/1 • 1/160 • ISO100

ƒ10/1 • 1/100 • ISO100