Minden héten kedden este az egykori zsidó fiúiskola folyosóin megyek be a Debreceni Fotóklub összejöveteleire. Az épület sok éven át a Fazekas Mihály Általános Iskolának adott helyet a "felszabadulás után", jelenleg pedig Ifjúsági Házként működik.
A ház földszintjén, a hosszú folyosón több emléktábla mellett haladok el, miközben elérem a célomat. Persze azok itt a köztérképen nem érdekesek számunkra, viszont a máig használt zsidó temetőben álló Holokauszt-emlékmű, már igen.
Földrajzilag egészen távol esnek egymástól, az emlékmű a város szélén, míg az iskola, és a megmaradt két zsinagóga a város szívében állnak.

Az emlékmű, természeténél fogva nem szobrászati alkotás. Két, fehér márványlappal borított téglahasáb között egy szögesdrót kerítést láthatunk, ha kilátogatunk a szinte állandóan zárva tartó temetőbe.
Pár évvel ezelőtt, egy Kulturális Örökség-napi rendezvényen készültek a fotók. Egy másik, hasonló rendezvényen kérdeztem meg a rabbitól az emlékmű felállításának idejét.

A debreceni zsidóság története a második világháború idején, a honlapjukról származik:
"1941-ben megindult a 20–42 éves korosztályú zsidó férfiak munkaszolgálatra való besorolása. Debrecenből ekkor kb. ezer férfi került az Ukrajnában harcoló magyar hadtesthez.

A hatóságok a debreceni munkaszolgálatos századokkal sem közölték feladatteljesítésük helyét és tartamát. Ezért a polgári ruhában, kellő felszerelés híján útnak indítottak nagy része a Kelet-Ukrajna terültén a kegyetlen időjárás áldozata lett...
A fiatalabb nemzedék teljesen eltűnt a hitközségek életéből. Hátramaradt családtagjaik számára jogi és anyagi segítséget a „Hadviseltek Bizottsága” nyújtott. Igyekeztek ellensúlyozni a munkaszolgálat törvényének lealacsonyító következményeit.

Az állami és közösségi segélyek megvonása után az iskolaépületeket katonai célokra foglalták le. A Hitközség iskolái tanítók munkaszolgálatra való behívása és tanulók számának erőteljes csökkenése ellenére is tovább működtek. A pénzhiány fedezésére a hitközségi tagok áldozatkészségén kívül az adóssággal megterhelt Hatvan utcai bérház eladása szolgált. Az eladásból befolyt összegből a Hitközség kifizette minden tartozását és az évek óta visszatartott munkabérek hiányát is pótolta.

Kállay Miklós kormányának bukása után a németek 1944. március 19-én megszállták Magyarországot és megkezdődtek a zsidók elpusztítására történő előkészületek.

Ezt követően már másnap leszálltak Debrecen repülőterén a németek. Katonai menetoszlopuk diadalittasan haladt végig a város főutcáján. Az SS alakulatok elfoglalták a városi hivatalokat és az ott dolgozó tisztviselőket leváltották.

A Gestapo emberei elfoglalták a Hitközség hivatalait és azonnali hatállyal megszüntették a közösség autonómiáját, valamint parancsot adtak a Zsidó Tanács felállítására, melynek kényszer útján való létrehozásával előkészítették Debrecen zsidóságának felmérését.

A hatóságok rendszabályok sokaságával, a legapróbb részletekig kidolgozták a zsidó lakosság tilalmakkal korlátozott életét. A rendeletek két csoportba voltak oszthatók: az egyik a zsidóság gazdasági tönkretételét tűzte ki célul, a másik a zsidók fizikai megsemmisítésére vonatkozott.
Június 24-én indították el az első transzport listán összeírt debreceni lakosokat a halálba vezető úton. Gyalog, két napi menetelés után érkeztek meg a gazdasági vágányokon várakozó szerelvényekhez, melyekbe víz és élelem biztosítása nélkül zsúfolták be az embereket. A vonat először Auschwitz, majd útközben irányt változtatva Bécs irányába, Strasshofig jutott. Az ide érkezett deportáltakat bécsi és Bécs környéki munkatáborokba osztották be.

Június folyamán még két deportáló vonat indult el Debrecenből, melyek közül a második, június 29-én, egyenesen Auschwitzba vitte áldozatait. Az európai zsidóság sorsában osztozó debreceniek közül Támuz hó 10-én (július 3-án) sokan gázba fojtva lelték halálukat."

---