Pilula patika ólomüveg ablakai
Bem tér 10/A
Már többször jártam ott, de nem vettem észre a négy díszített üvegablakot. Ráadásul hónapokkal ezelőtt lefotóztam a gyógyszertár évenként kiadott szép naptárait, de akkor sem esett le a tantusz... Pedig ezeknek az ablakoknak a fotói szerepelnek évek óta a kiadványaikon.
Már a bejárat fölött elhelyeztek egy ablakot, egy félköríves területen. A gyógyszertár tulajdonosa, aki engedélyt adott a fotózásra, mondta, hogy a honlapjukra is nehéz volt jó képet készíteni erről az ablakról. Miközben telt a nap, eszembe jutott a megoldás, és sötétedés után, amikor még nyitva tartottak, visszamentem, és sikerült is lefotóznom azt az ablakot is. Ha jól látom a szignóról, Várkonyi Károly grafikusművész egyik, eredetileg 1958-ban készült grafikáját használta fel a bejárat fölötti terület díszítésére Balogh Sándor díszüveges.
A másik bejárati ajtón, ami az akadálymentes bejutást biztosítja, egy patikamérleg látható.
A belső térben további két üvegablakot fedeztem fel. Két iroda között megannyi virágminta van a belső ablakon, míg a laborba vezető ajtón a régi patikusmesterségbe avatnak be bennünket. Mindegyik ablaknak egyéni színkezelése van: talán a régi patikust bemutató csupa meleg színekből álló ablak a legszebb. Ez utóbbi egy évvel később készült (2003), mint a többi három. Szerintem, mivel így egységes a kép, nem tartanám szerencsésnek az egyes alkotásokra való szétbontást.
Nagyon nagy köszönet a gyógyszertár tulajdonosának, hogy pozitívan állt a bemutatás ügyéhez. Mindezt azért kell leírnom, mert a városban más gyógyszertárban is van hasonló díszítés, csak ott nem kaptam engedélyt a fotózásra. Sőt, meg sem voltak hajlandóak hallgatni, miről lenne szó.
Ajánlom a most 106 éves gyógyszertár történetét a honlapjukon. 1908-ban nyitottak :)

"Pilula patika ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pilula patika ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

ƒ35/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pilula patika ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

ƒ35/10 • 1/30 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pilula patika ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pilula patika ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pilula patika ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pilula patika ólomüveg ablakai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800