Érdekes hatású a majdnem leguruló bronz fej az oszlop szélén.

Részlet az avatóbeszédből (a Digitális Irodalmi Akadémia arhívumál):
"...Akik személyesen ismertük őt, melegségét, gyermeki mosolyát is ismertük. Örülök, hogy ezt a szemérmes, visszafogott, belső derűt a bronz is visszaadja. Ízes szavát nem halljuk többé, ajkairól nem, verseiből beszél ki az ő prózában, élőszóban is gazdag nyelvezete, éltetője, az áldott magyar nyelv. Élete, magatartása példa volt arra, hogy az „európai” jelző nincs ellentétben a magyarral – hiszen Illyés Gyula minden sikerét, tapasztalatát ide hozta vissza, minden, joggal viselt ékes koszorúját alázattal a „fölnevelő édesanya” lába elé tette.
(...)
Nála komolyabb írót – ha a mesterségről vagy a választott ügyről volt szó – aligha ismerhettünk. S mégis: lényéből, akárcsak ebből a szoborportréból – szerencsére kimaradt a gőg, a kiváltságosság képzete és az igény a hódolatra: természetes ember volt, bohókás tengerészsapkájával a fején is jelenség, szeretetre méltó, anélkül hogy provokálta volna a szeretetet. Ellenségei is tisztelték, de ami fontosabb: a kétkezi munkában megfáradtak sem tartottak tőle. Egyszerű nagyszerűség, ez az, ami a legnehezebb. Látszatra könnyedén emelni az óriás terheket, mintha csak játszanánk, pedig az élet s halál mezsgyéjén egyensúlyozzuk azt a valamit, amit feladatnak neveznek, s mi kinek-kinek alkatára szabott...."

---

Az Illyés Gyula portré szoboravató ünnepségén Jókai Anna és Gyurkovics Tibor mondott beszédet (Jókai Anna: „…még egyszer nem szabad elrontani!”— Gyurkovics Tibor: „…a haza mestere”) és a Musica Antiqua Együtes játszott.

---