„Simon István (Bazsi, 1926. szeptember 16.–Budapest, 1975. július 7.) magyar költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár. [...] A fényes szelek nemzedékével érkezett az irodalmi életbe. Pályakezdő versei a falusi élet idilli képei. A forradalom utáni időszak lírai önelszámolásra késztette. Az 1960-as, 1970-es években az életképszerű jelenetezést gondolati igényesség váltotta fel, az elmúlástudat problémái foglalkoztatták.”
A bazsi temetőben nyugszik, sírját Borbás Tibor által készített portrédombormű egészíti ki. A sír messziről jól látható, könnyen megtalálható a temető közepe táján.
A sír felirata:
„SIMON ISTVÁN 1926-1975.
A mulandóság talán ostoba
Tréfája csak a másként komoly létnek
De nézd, havával mégis minden tél egy
Könyvet növel, ó-fóliánst, hova
Föliratik a mag, az ősz bora,
Erényünk, bűnünk, s ahogy évre évet
Fordít a tél, két jéglap közé préselt
Levélként marad az ember nyoma.
[Simon István-Téli rapszódia]”

---