Szélfogó
Szontágh Pál utca 44.
A domborműnek története van. 1977-ben állították a gyermekotthon bejáratánál, "első virágzása" azonban csak 2005-ig tartott, amikor felmerült a veszély, esetleg feldőlhet, ezért le kellett bontani. A helyreállításra 2013-ban kerülhetett sor a Magyar Művészeti Akadémia anyagi támogatásával, míg a munkálatokban részt vettek a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjai is, sőt az ünnepségen, az ő zenekaruk szolgáltatta a zenés műsort a résztvevőknek.
Az alkotást szemlélve a természet feszülő-feszítő erőit, az elemek örvénylését csodálhattam. Az alkalmazott elemek, formák és színek alkotójuk szín- és formavilágát tükrözik. Mint olvasom, a művész Szegedre készülő pályamunkája nem valósulhatott meg, annak (vázlatának) egy változata, után-álmodása ez a dombormű.
Érdekes leírás olvasható az utolsó forrásnál jelölt könyvben: " A kompozíció alapgondolata a termékenység, az anyaság apoteózisa. A mű kettős központú: a szélétől a számított mintegy egyhatod méret távolságban balra egy pozitív, jobbra egy negatív fókusz körül áramlik. E két központon kívül a formák egy erős amplitúdójú hullámvonal mentén sorakoznak; a két fókusz körül pedig a fókuszok irányába áramlanak. Az elrendezés az egész nagyméretű felületet egybefogja; ez nem mond ellent (...) a részletformák gazdagságának, elevenségének. A bal oldali, mintegy 40 centiméterre kiemelkedő "Y" alakban vágott forma a Földanya formai megoldását idézi vissza, s jelentése is az anyaságra utal. Körülötte erős kitüremlések és mély vágatok spirálisan elrendezett sora vezet rá a fókuszra; elszakadásuk hasonlóképpen történik. Ezen az oldalon a plasztikák is erősebbek, intenzívebbek: színük meleg barna és fehér. A relief közepe táján a hullámvonal kissé megtörik: alul kemény, határozott térlányformák sorjáznak, míg felül erős gömbszerű kidudorodások vezetnek a negatív fókuszhoz, mely az anyaölet szimbolizálja: szinte hidegen csillog, barnászöld árnyalatban. Innen a formák a bejárati ajtóhoz vezetnek, plasztikájuk csillapított, s a színek ismét a barnásfehér árnyalataiban játszanak."
http://prisonunited.blogspot.hu/2013/09/nyarbucsuztato-remenysugar.html
http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch28s107.html
Láncz Sándor: Schrammel Imre (Mai magyar művészet sorozat); 1978.

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • 90mm • ISO800

ƒ5/1 • 1/200 • 125mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • 80mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • 21mm • ISO800

ƒ71/10 • 1/125 • 21mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szélfogó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 21mm • ISO800