Székesfehérváron a Könnyűfémműben 1967-ben szobrásztalálkozót szerveztek.

A fehérvári szobrásztalálkozó ötlete a lengyelországi Elblagban tartott szobrásztalálkozó kapcsán merült fel. Ott a meghívott művészek a város negyven pontjára készítettek térformákat. A fehérvári szobrásztalálkozó ötletét Takács Imre vetette fel, és két év elteltével már tárgyalások folytak a Könnyűfémmű vezérigazgatójával. A szobrásztalálkozóra öt művészt hívtak meg.

Az alkotás lényege az volt, hogy helyi anyagokkal és eszközökkel kellett elkészíteni az alkotásokat. Tehát nem hagyományos módon készített szobrokról beszélünk ezen alkotások esetében. A szobrászokat a találkozó előtt üzemlátogatásra hívták meg. Ekkor döntötték el az alkotók, hogy melyik géppel, milyen technikával fogják elkészíteni művüket.

A gyárban dolgozók egy része értetlenül, más része kíváncsian fogadta a készülő alkotásokat. Az elkészült öt szobor eredetileg ott állt a Könnyűfémmű udvarán, a gyár bejáratától balra, egy 80 méteres füves sávon.

A szobrásztalálkozón készült öt alkotásból később kettőt a múzeum kertjébe helyeztek át, mindkettő ma is ott látható: a „Dorottya”, és az „Ajtók”.

Az alkotás egy hat méteres oszlopon látható, maga az oszlop csak tartó oszlop, „megoldatlan”. Takács Imre írása szerint az alkotó talán nem akart gondot okozni a munkásoknak. A figura maga „emberalakot idéz”. Eredetileg vízszintesen helyezkedett el az oszlopon, ahogy ma is, de egy időben nem egészen így nézett ki. Egy 2004-ben készült – ma már archív – fotó tanúsága szerint nem vízszintesen helyezkedett el az oszlopon az alkotás, hanem felfelé tört, az ég felé.

A fotókat engedéllyel készítettem.

---