Dr. Purjesz Zsigmond belgyógyászt 1880-ban nevezték ki a kolozsvári belgyógyászati tanszék élére. 1885-ben írta meg az első magyar belgyógyászat tankönyvet, mely 10 év alatt három kiadást ért meg. 1893-ban Kolozsvár miniszteri kolerabiztosként tevékenykedett. Eredményes munkájáért vaskoronarenddel jutalmazták és Kolozsvár díszpolgárává avatták. Az ő irányításával épült fel 1897-99-ben a Mikó utcai új Belgyógyászati Klinika. Kiváló orvosi tevékenységéről, adjunktusa, majd tanszéki utóda, Jancsó Miklós professzor így emlékezet meg:
„És nemsokára eljött az az idő, hogy nem volt előkelőbb ember Erdélyben és senki Kolozsvárt, akinek betegágyához Purjeszt el nem hívták, szenvedett légyen bármiféle betegségben, és megjelenése olyan hatású volt, hogy a beteg környezete meg volt nyugodva, ha egyszer Purjesz a beteget látta; még ha meg is halt a beteg - talán még a beteg is nyugodtan halt meg, ha Purjesz sem tudott rajta segíteni. Legalább így tartották!"
Purjesz Zsigmond hírneve csúcsán, 1911-ben nyugdíjaztatta magát, és Budapestre felköltözött.
1912. május 27-én tanítványai, az általa alapított klinika főkapujával szemben, egy mellszobor felállításával tisztelegtek mesterük előtt. A szobrot ifj. Vastagh György kolozsvári származású művész készítette. A talapzat mélyedésében egy bronz dombormű volt elhelyezve, amely a gyógyítást szimbolizálta.
1919-ben a Belgyógyászati Klinikát is román személyzet vette át. Nyilvánvalóvá vált, hogy Purjesz szobra nem maradhat a helyén. Bár az új tanszékvezető, Iuliu Hatieganu is Purjesz tanítványa és tisztelője volt, csak annyit tudott elérni, hogy a szobrot nem törték össze, hanem átadták a családnak, akik a házsongárdi temetőben síremlékként állították fel. Az nem tisztázott, hogy a mellszobor átkerült-e a temetőbe. A büsztnek egyszerűen nyoma veszett.
Sajnos az alkotás a házsongárdi temetőben sem volt biztonságban, mert a II. világháború után megrongáltak. Ma már csak a lecsupaszított talapzat őrzi a kiváló orvos emlékét.

---