Az alkotást a Budaörsi út elején társadalmi összefogásból készült parkban állították fel. A negyedkörivel vízmedence szélén álló lány bronz alakját Csikász Imre szobrászművész készítette.
A szobrot a művész a Rómában mintázta, mikor a Római Magyar Akadémián töltött egy évet, a tízes évek elején. Emiatt említik "Római lánynak" is. De a művet említik Fiatal lány néven is. A szobrot másolatát megvásárolta a Fővárosi Tanács és itt állította fel 1961-ben kútszoborként. 1966-ban vandálok ledöntötték és súlyosan megsérült, ezért egy másolatot helyezték vissza 1967-ben. A másolat nem egyértelmű, mert egy 66-os cikkben csak javításról van szó https://www.kozterkep.hu/25415/tavasz#vetito=405321
A majd tíz év nyugalom után 1976-ban felüljárót építettek a területre, így lebontották a kedves szobrot. 1977-ben újra felállították az ötödik kerületi Deák téren azóta is ott áll.

"A legsúlyosabb a Budaörsi úti gaztett. Pár éve kis park épült itt, a Sashegy lábánál, társadalmi összefogásból. Északi sarkába medence kerekedett, s fölébe állt egy kecses női akt. A „Tavasz” Csikász Imre, a kiváló és nagyon ifjan elhunyt szobrászművészünk alkotása. |
A 165 centiméter magas, mintegy 80 kilogrammos bronzszobrot egy augusztusi éjszakán ledöntötték. A tettesek drótkötéllel és feszítővassal manipuláltak." ^[1]

"...Az 1908-ban írt sorokból jól érezhető, hogy szinte mindig Itáliába vágyott, így nagy örömmel fogadta, amikor 1911-től magyar állami ösztöndíjjal egy évet a Római Magyar Akadémián tölthetett. Csikász a Fiatal lány című szobrát nagyrészt ekkor, 1911–1912-ben mintázta meg és szinte azonnal közgyűjteménybe került (ma Magyar Nemzeti Galéria, letétben a Kecskeméti Képtárban). Az 1913-ban Münchenben bajor állami aranyérmet nyert alkotás, tulajdonképpen a tavasz (a mű Tavasz címen is szerepel a különféle írásokban), az örök megújulás, a fejlődés, a növekedés allegóriájaként jelenik meg a gyermeki lét és a felnőttség határán ábrázolt kamaszlány formájában. Berlini híres szobrára (Apolló és Daphné, 1625) emlékeztet a tekintetben, ahogy bravúros módon egy (igaz esetünkben években mérhető és nem csak testi) folyamat érzékeltetésére vállalkozik a szobrász, mely műfaját tekintve nem éppen a legegyszerűbb vállalkozás. Az arc gyermeki vonásai, önfeledt mosolya, a serdülő test éretlensége és az ovális talapzaton alkalmazott mozdulat (bal lábával – kissé ókori szobrokat idéző módon – hátralép) mindenesetre erről a törekvésről tanúskodik..." ^[2]

---