Hatvani István domborműve
Angol cím:István Hatvani Relief
Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Nyul Imre
Hatvani Istvánról több alkotás is fellelhető Debrecenben. Ez egy kevesek által ismert alkotás, mivel a Természettudományi Kar Dékáni Hivatalának tanácstermében kevesen fordulnak meg. A kémiai épületben lévő TTK-kari tanácsteremben található Hatvani István 37x53 cm-es bronz domborműve, amely halálának 200. évfordulójára készült. 2015.05.21. 15:54
Az alkotás Tóth Sándor szobrász műve. A közel 30 éves patina miatt nagyon sötét az alkotás színe.
Hatvani István életéről pedagógiai tanulmányaim során nagyon lelkesen beszélt egykori kedves tanárom. Az akkori jegyzetem alapján:
Hatvani István (1718-1786) 23 évesen lett a Debreceni Kollégiumba diákja. Mint a legkiválóbb diák, a várostól a külföldi tanulmányaihoz 30 forintot kapott. Először Baselben orvoslást és teológiát tanult. Innen Leydenbe ment, ahol matematikát és kémiát is tanult.
Hűséges volt Debrecenhez, ahová vissza is tért. Itt 1747-ben professzorrá nevezték ki. A matematikától az orvosi élettanig sok-sok tudományágat oktatott. Magyarországon ő volt az első, aki a fizika és a kémia oktatás során kísérletekkel támasztotta alá a tananyagot.
Neve elismert volt Nyugat-Európában is, hatalmas tudásának köszönhetően, de nagyon népszerű volt a tanítványai körében is. Nevéhez fűződik az első magyarországi iskolaorvosi ellátás is.
Jókai magyar Faustnak nevezte a tudóst. Úgy tartották, hogy azért ért annyi mindenhez, mert eladta a lelkét az ördögnek.
A polihisztor Debrecenben hunyt el.
Arany János népi monda alapján írt egy 24 versszakos verset Hatvani címmel. Az első versszaka:
"Kitelt az év, a perc lejára,
Hogy Debrecen híres tanára,
Mint vérrel esküvé egy rossz nap,
Átadja székét — a Gonosznak."
A dombormű körül az utódok, a Debreceni Egyetem természettudományok híres alakjainak fényképei láthatók.
Tóth Sándor:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/toth-sandor--1933--szobrasz-257
Hatvani István élete:
http://www.atomki.hu/Hatvani/Hatvani.pdf
100.
Források:
Arany János összes költeményei
http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185303.htm#27
http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185303.htm#27
Nyul Imre műlapja
Azonosító
25489
Látogatás
Frissítve
2016.09.21. 14:52
Publikálva
2015.05.21. 15:54
Szerkesztések
Közös gyűjteményben
Debreceni Egyetem művészeti alkotásai"Hatvani István domborműve" c. alkotás fotói
Hatvani István
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ50/10 • 1/30 • ISO100
ƒ50/10 • 1/30 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Nyul Imre 15.05.21. 15:21
Hatvani István
"Hatvani István domborműve" c. alkotás fotói
Hatvani István
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ100/10 • 1/40 • ISO100

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
206597
Feltöltve
2015.05.21. 15:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ50/10 • 1/30 • ISO100
ƒ50/10 • 1/30 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Nyul Imre 15.05.21. 15:23
Hatvani István
"Hatvani István domborműve" c. alkotás fotói
Hatvani István
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ100/10 • 1/40 • ISO100
ƒ100/10 • 1/40 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Nyul Imre 15.05.21. 15:23
Hatvani István
Összesen 5 fotó
Műlap története
A "Hatvani István domborműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
A "Hatvani István domborműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Nyul Imre publikálta "Hatvani István domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.