Turulmadaras világháborús emlékmű
Ezen áll, a három részből álló, ötszög alapú csonka gúla, mely az első, és második világháború hőseire emlékezik.
Felső részén olvasható az emlékmű mottója:
Hol nyugszunk, nem tudja barát,
feleség, gyerek,
elszórt testünk nyomtalanul
nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók
eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme:
jóra parancs. (Keresztúry Dezső)
A fekete gránittáblákon 28 első világháborúban meghalt katona neve mellett, 34 második világháborúban elhunyt áldozat neve olvasható, ábécérendben.
Az emlékművet Szabó István tanár tervezte. Tetejére egy későbbi időpontban, 2006. június 25-én helyeztek bronzból öntött Turulmadarat. Ezt is az előbb említett tanár úr készíttette, Nagyváradon.
Fotó az avatásról: http://www.webvidek.ro/img/telepulesek/REG_1225140232_ottomany_Picture%20056.jpg
Egy megemlékezés 2008-ban az emlékmű körül: http://www.erdon.ro/220nnep-a-turulmadaras-emlekmunel/news-20080826-05563371
Az emlékmű mellett, egy Holokauszt-emléktábla is állt a fűben. Úgy gondolom, ez is szorosan ide tartozik, a település történetéhez. Rajta a holokauszt ottományi áldozatai, deportáltak és mártírok neveivel. Rajta 34 név olvasható.

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

ƒ90/10 • 1/640 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/500 • ISO125

ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

ƒ40/10 • 1/400 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125