Olimpia - Kerékpározók
Legutóbb nem volt itt, érdeklődtem. Mint kiderült, éppen azon a napon, ill. legfeljebb néhány napja került oda. Vadul fényképeztem, hiszen nem hétköznapi alkotás, ez látható.
Igen, az alkotó műveinek sorában szerepel egy azonos című mű, 1993-as "évjárat", Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeum parkjában, a múzeum és a Genfi tó közötti területen létrehozott szoborparkban. Keresgélve azt találtam, hogy ugyanilyen címmel terveztek egy alkotást a budapesti Olimpiai Park rekonstrukciója kapcsán. Ám ott nincs.
Sürgősen levelet írtam és gyors választ kaptam az Állatkert sajtóreferensétől. A válasz attól volt igazán gyors, hogy nem győztem kivárni, így telefonon is érdeklődtem. De addigra már előkészületben volt a válaszlevél. Összegezve: információkat is kaptam, de egyben az alkotó telefonszámát is, ha további kérdésem lenne.
Mihály Gábor rendkívül szívélyes volt. Megerősítette, a Kerékpározók valóban az Olimpiai Park számára készült, de úgy adódott (egy név is elhangzott és a ciklusváltás?), hogy mégsem állították fel. A szobor azonban elkészült, szerepelt a BTM egy kiállításán (láttam ott is, csalogatónak a bejárat előtt állt, de hát kiállítási darab, nem lehet!!!), majd a szobrász műhelyében várakozott.
Most, az Állatkert igazgatójával egyeztetve, itt helyezték el – sajnos mindenféle pompa és avatás nélkül. A művész is, alkotása is arra vár, hogy esetleg döntés szülessen végleges helyéről. Az időpont, a hely ismeretlen, itt befogadták.
Az Olimpiai Múzeum parkjában álló nagy sikerű, ötletes alkotás – vagyis a csendesen itt álló is – három kerékpározót ábrázol, a verseny finisében. Mindhárman teljes erőbedobással hajtanak a cél felé. Az izmok dagadnak, szinte látszik az izzadtság a sportolók bronz-testén. Hármójuk kerékpárja főnézetből az olimpiai öt karikát adja ki.
Kérdésemre azt is megtudtam, ez az alkotás nem másolata a korábbinak. Annak anyaga vörösréz lemez, ill. acél, az itt látható bronz – nem említve egyéb, kisebb eltéréseket.
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mihaly-gabor-853
http://en.wikipedia.org/wiki/Olympic_Museum
Ez a hír 2020 januári cikk, lehet, hogy megkérdezik a lakosságot is az elhelyezésről, és majd a képviselő-testület dönt.
Normál és archív fotók

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ40/10 • 1/100 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

ƒ40/10 • 1/250 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

ƒ45/10 • 1/125 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 7.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 7.8mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • 7.8mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 17.5mm • ISO125