A hírközlés, a kereskedelem és az ipar allegóriái
(A második világháború után még le akarták bontani, szerencsére abból nem lett semmi.)
A három utcára nyíló hatalmas épülettömböt négy szoborcsoport díszíti, méghozzá a Párizsi utcai legeldugottabb oldalon. A homlokzat közepén álló, szépen kidolgozott nőalakokat, ha úgy vesszük, tulajdonképpen a postával kapcsolatos jelképeknek is tekinthetjük (kettőjükhöz mellékalakok is készültek).
Talán a legérzékletesebb mind közül az a figura, amely egy távirda-póznával a kezében éppen egy üzenetet vesz át a mellette álló ruhátlan fiútól, aki kezével jelzi, hogy súgni készül valamit. De a másik szélső szoborcsoport is hűen fejez ki egy, az eredeti funkcióra utaló mozzanatot: az itt álló klasszikus nőalak felé jobbról egy borítékot nyújtanak, miközben a bal oldalán görnyedő fiú pedig csomagokat cipel egy földgömb mellett. A középső magányos női figurák közül az egyik, mintegy női Hermészként (avagy a római mitológia szerint női Mercuriusként), vagyis az istenek hírnökeként, pénzeszacskót és egy kígyós jogart tart a kezében. Ilyen formán akár a postahivatalhoz kapcsolódó pénzügyi tranzakciókat is képviselheti. Másikuk kalapácsot és fogaskereket szorongat, ami talán a korszak ipari fejlődésére utal.
Az alkotó elképzelhető, hogy Josef Gasser, a korszak neves osztrák szobrásza volt, számtalan bécsi utca és épület díszítője, de mivel erre csak áttételesen lehet következtetni, nem tekinthetjük 100 százaléknak.

"A hírközlés, a kereskedelem és az ipar allegóriái" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hírközlés, a kereskedelem és az ipar allegóriái" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • ISO160

ƒ45/10 • 1/200 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A hírközlés, a kereskedelem és az ipar allegóriái" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

ƒ45/10 • 1/100 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók