A Bajcsy- Zsilinszky Kórházban elhunytak emlékére
Érdekes és megdöbbentő. Nem is gondoltam, hogy ennyire megrendít a személyes találkozás az emlékművel a kórház kertjében.
Négy, egymás mellé állított, tardosi márványból készült boncasztal áll a parkban, amit a 2013-ban történt felújítás során lecseréltek. Igazi boncasztalok, megdöbbentően csupasz, sima felülettel, a patológiai munkához szükséges nyílással /elvezetővel.
A kórház vezetése, pontosabban Dr. Bodnár Attila, a kórház főigazgatója és dr. Rácz Gergely patológus (ötletgazda) úgy gondolta, nem kéne egyszerűen kidobni ezeket a sokat megélt asztalokat.
A patológus szavaiból"...Arra gondoltam, ha már 40-50 millió évet kibírtak azok a kövek, melyekből az asztalok készültek, értve benne az utóbbi évtizedek használatát is, akkor,... kibírnak még néhány évet, míg nem találunk megfelelő funkciót számukra. Végső soron több száz elhunyt feküdt az asztalokon, a márvány felület fizikai kapcsolatban volt az emberi testekkel, nyomokat hagyott a patológusok munkája, s ezek emlékeket idéznek fel. Ha Arany János szavaira gondolunk, „a holtak tanítják az élőket”, akkor ezt valahogyan vissza kellene adni! "
Ezeket a nyomokat láthatjuk – részint az érintetlenül hagyott boncasztalokon, részint a szobrász megformálásában. "Örök álmot vigyáznak a boncasztalok."
Az egyes táblákon szimbólumok üzenetet hordoznak. Kontur András szavai: "...a harmadikon látható fejek a fiatalságtól az öregkorig haladva mutatják az idő múlását, ami gyakorlatilag maga az élet..."
A nézőnek alkalma van alaposan belegondolni az idő múlásába, az ember esendőségébe.

"A Bajcsy- Zsilinszky Kórházban elhunytak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

ƒ40/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Bajcsy- Zsilinszky Kórházban elhunytak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Bajcsy- Zsilinszky Kórházban elhunytak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 50mm • ISO400