Díszkút Reich Károly emlékére
Az alkotás további része az öt durván munkált kőlap, a két szélsőn két simára csiszolt, melyeken Reich Károlyra leginkább jellemző alkotásokat látunk. A jobboldalin egy idézetet is olvashatunk:
,,Szeretem szép mesterségemet, a
nekem mindig örömet adót, mely
élteti a hitet bennem, hogy kapott
képességemmel jó ügyet szolgálok"
Reich K.
A mű Reich Károly (Balatonszemes, 1922. augusztus 8. – Budapest, 1988. január 7.) Kossuth-díjas magyar grafikusművésznek állít emléket, halálának 25. évében.
„Főiskolai tanulmányokat Budapesten folytatott az Iparművészeti-, majd a Képzőművészeti Főiskolán. Kiváló mesterei voltak, Haranghy Jenő, Hincz Gyula, Konecsni György. Grafikusi pályafutását plakáttervezőként kezdte, majd illusztrátorként folytatta."
„Reich Károly szülőföldjén, a Balatonnál tanulta megismerni a természetet, ami alkotásainak ihletője lett. Ihletője volt még a görög mitológia, annak derűje és klasszikus nyugalma. Különösen könyvillusztrációi emlékezetesek; rengeteg gyermekkönyvet is illusztrált, sokat dolgozott a Móra Ferenc Könyvkiadónak. Mintegy 500 könyvet illusztrált nagy átélő képességgel és tiszta vonalrajzzal."
Végül pár mondat az avatóbeszédből:
„Pirk Ambrus, tervező:
- Ezért helyeztünk el a háttérben lévő kőtömbökre olyan alkotást, amely nagyon jellemző Reich Károlyra, nagyon kedves alkotás és a művésznek egy pár sorát, amelyet érdemes bárkinek elolvasni."
„Reich Gábor:
- Nagy öröm és nagy megtiszteltetés számomra, hogy édesapán ezt a poszthumusz elismerést kapta innen a szülőhelyéről és ez mintegy azt demonstrálja, hogy milyen elevenen él az ő emléke és az ő szelleme itt Balatonszemesen."
https://hu.wikipedia.org/wiki/Reich_K%C3%A1roly

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

ƒ40/10 • 1/800 • ISO400

ƒ45/10 • 1/100 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

ƒ38/10 • 1/80 • 6.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/80 • 10.7mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/160 • 10.7mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ55/10 • 1/125 • 48.4mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ36/10 • 1/80 • 7.3mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/80 • 9.5mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Díszkút Reich Károly emlékére" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/80 • 9.5mm • ISO100