Vásárhelyi Pál vízépítő mérnök, az MTA tagja, a Tisza szabályozásának mérnöke, Széchenyi műszaki tanácsadója volt.
A Tisza-parti Kisköre általános iskolája Vásárhelyi nevét vette fel. Az iskola épülete előtt áll a kb. 2x3 méteres Vásárhelyi-emlékmű, Király Róbert egri szobrászművész alkotása.

"Vízbe faragtam a követ, a süttői mészkövet" - ezek voltak a szobrász első szavai, amikor az emlékműről faggattam.

A tiszai ember életéből vett életképek, a vízi növény és állatvilág jelenik meg az emlékművön.
A Tisza szabályozásának kemény munkája leolvasható a műről, de a Kiskörei Vízlépcső építésének momentumait is megtalálhatjuk a művész alkotásán, aminek az alapmotívuma a hullámzó Tisza.

"Vásárhelyi Pál 1846-ban a Tisza szabályozásának tervét két változatban is elkészítette, de többre már nem futotta az erejéből, mert április 8-án a Tisza-völgyi Társulat ülésén a pesti Károlyi-palotában szívroham végzett vele. A Tisza szabályozása végül az ő tervei alapján készült el."

"Vásárhelyi mindenekelőtt a folyó esését akarta megnövelni, lefolyási viszonyait kívánta javítani, amelynek következtében az árvizek levonulásának folyamata felgyorsulna. Ezt elsősorban az óriási kanyarok átvágásával akarta elérni, töltések építésével a folyó két oldalán, amelyek elé erdősávokat kívánt telepíteni, hogy azok a gátakat a hevesebb árhullámok verésétől védje. A megvalósításhoz 101 kanyar levágását tervezték, amely a folyó hosszát majdnem egyharmadára csökkentette.
A Tisza átfogó szabályozása 1846. augusztus 27-én reggel Tiszadob-Szederkény közötti szakasz átvágásával, Széchenyi erőfeszítései és szervezése révén vette kezdetét. Vásárhelyi Pál a tervei végrehajtását már nem érhette meg, mivel azok kezdete előtt szívrohamban elhunyt áprilisban."

Vásárhelyi tervét Széchenyi valósította meg.

Vörösmarty Mihály Vásárhelyi Pál síremlékére írt verset.

Mértem az országot, vizeinek kísérve futását,
És utat a csüggő sziklafalakba törék.
Elfeledém, hogy utam bizonyos, s hogy amennyi nekem kell,
Amint megszületém, mérve lön a kicsi föld.


Hallom-e még zúgásaidat, Tisza féktelen árja!
Látom-e, zöld koszorús róna, virányaidat?
Eljön-e a délbáb tündér palotáival álmom
Képeihez, szebbnek festeni a honi tért?
Oh siket és vak a föld. De ha nemzetem egykor idézné
Hű nevemet, lelkem hallja s megérti e szót.

1847. április 12. előtt

---