"Y" Hasáb
Ez az alkotás az Art Universitas Program pályázati kiírása szerint készült, több éves átfutással (2010-2012), kilátástalannak tűnő várakozások, bizonytalanság közepette. Az alaptétel (az un. PPP-konstrukció) ismert, "a beruházó cégek befektetéseik egy százalékát kötelesek voltak az új campusokban felállítandó kortárs művészeti alkotásokra költeni." A pályázat kiírása ennek jegyében történt, amelyet az alkotó 22 pályázat közül nyert el a Kortárs Művészeti Zsűri döntése értelmében úgy, hogy az érintett oktatási intézménynek szavazati jogot, a beruházónak véleményezési jogot biztosított.
A döntés értelmében a művész munkához látott, anyagot rendelt, alvállalkozókkal szerződött... invesztált.
2011. februárjában, a kormányváltást követően, felülvizsgálták a PPP-beruházásokat, míg a folyamatban lévő munkálatokat felfüggesztették. Az egy évre elnyúló revízió be nem tervezett költségeket okozott az érintetteknek (részleteket ld. az első cikkben).
Ennek a folyamatnak a lezárása sem hozhatott azonban megnyugvást, mivel ezt következően a Kortárs Művészeti Zsűri kénszerűségből "feloszlatta magát" (háttérben "forráshiány"), így megkérdőjeleződött a jóváhagyás mikéntje. Anyagi, művészi, szakmai döntések lehetősége maradt háttér nélkül, míg a BME is "meggondolta magát". Felmerült az is, hogy – így utólag – az egyetem nem ilyen alkotást képzelt, "amely a homlokzat nagy részét kitakarná". De azt tudjuk, hogy a helyszín úgy az építésszel, mind az egyetem képviselőivel egyeztetve volt, sőt az elbírálásban is közreműködtek, a képviseletükben leadott szavazatok dokumentáltak.
Kompromisszumos megoldásként új helyszínekre tettek javaslatot, de különböző jog-i és le nem kezelt kompetencia-kérdések miatt az ügyet az érintettek egymás között tologatták.
Végül az "Y" mégis áll a Q épület előtt. Figyelemreméltó a 2012-ben készült Jegyzőkönyv az átvételről (2. forrás). A műleírásból kiderül: "...A koracél felület színével párbeszédet folytat, reflektál az épület téglaburkolatával és egyúttal ellenpontozza azt. ... A közel 16 tonnás mű minden éle szöget zár be az épülethez viszonyítva, a ház felőli oldal belesimul az épített környezetbe... A formailag robusztus teszt ugyanakkor a döntött elhelyezés okán szinte légiesen könnyed hatású... jól illeszkedik a mögötte megjelenő épülethez..."
A leírás tartalmaz még utalást a nappal is működő kék LED megvilágításra, ami hangsúlyozza a körvonalakat, de ezt én nem tapasztaltam. Persze, nagyon sütött a nap.
Érdemes még elolvasni a harmadik forrás szerinti cikkben a fenti mondatoknak az értelmezését is – bármilyen rossz szájízzel íródtak is.
[2] https://www.facebook.com/artuniv?fref=photo&sk=photos
[3] http://issuu.com/impulzus/docs/41_01 (BME... Hallgatói Önkormányzat lapja; 2013-as kiadás) 19.oldal
""Y" Hasáb" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
""Y" Hasáb" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Archív fotók