Három modern szobor következik Londonból, az egyik legkedvesebb városrészemből, a Tower Hamlets kerületbe tartozó Docklandsről. Docklands felvirágzása a Thatcher-korszak hatalmas volumenű irodaépítési elképzelése volt: az 1980-as évek végétől a Temze nagy U alakú kanyarulata által közrefogott Isle of Dogs nevű "félszigeten", leromlott ipari területen, az addigra használaton kívülivé lett egykori tengerhajózási dokkok helyén felhúztak egy modern városrészt, hogy kiváltsák ezzel a belvárosi City megterheltségét. A területen az első magas épület a Canary Wharf szállítmányozási cég helyén 1991-re felépült, 235 méter magas Canary Wharf, hivatalos nevén a One Canada Square nevű irodaház volt, mely több mint két évtizeden át London legmagasabb épületeként a város rengeteg részéről biztos tájékozódási pontnak számított. Az évek során aztán jó néhány további magas épületet emeltek körülötte, tucatnyi 100 méternél magasabb irodaházat és számtalan alacsonyabb modern épületet -- közlekedését a Jubilee Line metróvonal meghosszabbításával és a vezető nélküli városi vonalként működő Docklands Light Railway létrehozásával megteremtették, az egész városrész benépesült, élet és forgalom költözött belé, és e pillanatban is folyamatosan épül. 1993-tól kezdve Londonba nagyjából kétévente eljutó turistaként tényleg elmondhatom, hogy Docklands a szemem láttára nőtt fel, ezt a városrészt minden egyes kintlétemkor megkerestem, és eltöltöttem ott valamennyi időt.

A Manhattan-szerű városrész kiépítésekor nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a területet az épületekhez illő XX., XXI. századi köztéri alkotásokkal népesítsék be. Docklandsben több tucat modern szobor található, igen komoly gyűjtemény, első ránézésre látható, hogy ennek karaktere eltér a nagyvárosi klasszikus köztéri szobrok összességétől. De most ősszel nem volt szerencsém, arra a napra, amikor ott jártam, a sors a legkellemetlenebb angol esőt rendelte el, ami ellen -- noha nem hasonlítanám egy többnapos alföldi őszi esőhöz -- nincs semmiféle védekezés. Így tehát Docklandsből csak három szobrot fogok tudni feltölteni.

Elsőként a három közül időben legkésőbb állítottat, Igor Mitoraj 1984-ben készült, itt végül 1994-ben felállított bronz lovasszobrát. Mitoraj 1944-ben, lengyel szülők gyermekeként egy kelet-németországi, szászországi városkában született, iskoláit Krakkóban végezte, 1968-ban Párizsba települt. Az 1970-es évek elején tett dél-amerikai útja vezette rá őt arra, hogy ugyan addig festészetet tanult és azzal is foglalkozott, valódi kifejezési formája a szobrászat. 1973-tól kezdve kizárólag szobrokat készített, nagyon jellegzetes stílusban, munkái ugyanis sohasem klasszikus egészalakos ábrázolások, hanem mindig töredékek, szándékosan félbevágott vagy eredeti helyzetükhöz képest elfordított részletek. Ilyen a docklandsi Centauro is (címében vegyíti a kentaur, a ló testű férfialak és a római katonai századparancsnok megnevezését), a lovas alak és legyőzött ellenfele is hiányos, ugyanakkor számtalan betoldott részlet (a ló két oldalán) vagy a talapzatra erősített töredékek is érzékeltetik, hogy maga a mű tudomással bír az őt megelőző művészet történetéről, szinte összesűríti mindazt, amire a néző az antikvitással, a mitológiával, a rómaiak harcászatával kapcsolatban első látásra azonnal asszociál. Mitoraj egyébként, akinek most már több szobra is látható a Köztérképen, a kétezres évek elején visszatelepült Lengyelországba, és 2014-ben hunyt el.

Az utolsó távoli képről látható, hogy a szobornak eredetileg igazán pompás teret szántak, sajnos, ezt felülírta kissé, hogy a közeli vendéglátóhely a nyári időszakra a szobor köré telepítette a kerthelyiségét. Az esőnek köszönhetően azonban mégis szinte néptelenül lehetett lefényképezni -- szóval minden rosszban van valami jó. Még az utolsó képhez tartozik, hogy látható rajta két egyedi kiképzésű ülőpad, mind a kettőt Nigel Ross tervezte, az egyiknek Kikőtő, a másiknak Keresztút az elnevezése, és 2003-ban állították őket.

---