A legismertebb, legsokrétűbb és legfoglalkoztatottabb horvát szobrászművész első, "pályakezdő" alkotása ez a díszkút. Még alig 20 éves, tanulmányait még be sem fejezte, amikor részt vett egy, a Szecessziós Csoporttal közös kiállításon (1905). Itt került kiállításra először ez a műve is (pontosabban ennek gipsz változata), ami megalapozta ismertségét. Az alkotást Zágráb 1912-ben (más források szerint 1910-ben) megvásárolta, bronzba öntötték és a Nemzeti Színház előtti területen, a város központi helyén helyezték el, ahol ma is látható.

Mint a források is mutatják, az alkotásnak számtalan értelmezése lehetséges. A kút körül természetellenes testhelyzetben három szerelmespár, egy idősebb férfi és egy gyermek látható. Az életnagyságú alakokkal ábrázolt jelenet az örök mozgást és folyamatosságot, az élet körforgását szimbolizálja.
Az párban megformált alakok az élet örömét/forrását keresik, a szerelmet, az élvezetet, az élet "misztériumát" és legfőbb célját.
Belső feszültséget mutat az egyik pár magába roskadt két alakja, akikhez egy /élettelennek tűnő/ gyermek alakja is kapcsolódik. A férfi befogja fülét, a nő eltakarja arcát.

Mindezekkel szemben egy megfáradt, élete végéhez közel járó ember magányos alakja – a kompozíció központi alakja (?) – szomorúan szemléli az előtte felgyűlt vizet: amiben talán saját megélt életének cseppjeit látja.

---