"A Zene apoteózisa" (megdicsőülése), Lotz Károly monumentális freskója az Operaház nézőtere felett. A harmadikként felsorolt forrás leírása szerint a "legnagyobb összefüggő faliképünk", sugara 440 cm, a kör külső kerülete kb. 4500 cm. Olvasom: a mű "a magyar falképfestészet kiemelkedő alkotása ... a historizáló eklektika egyik csúcsteljesítménye."
A kör alakú kompozíció az Olümposz világába vezet. A központi alak: Apolló lantjátékát hallgatják az ott lakó istenek.

A leírás hat csoportra osztja az olümposzi főisteneket úgy, hogy azok külön-külön egy-egy zenei műfajt testesítenek meg. Ezek bizonyos dinamikát is tükröznek, hiszen a csoportok első tagja "csendben indul", majd egyre mozgalmasabbá válnak (itt crescendó), és újra megnyugodni látszanak.
A színpad felett kiemelve áll Apolló, vele szemben a másik főalak, Dionüszosz – szinte egy síkban ábrázolva. Tehát a falikép "filozófiai alapgondolata, az apollóni és a dionüszoszi zene ellentéte – a magasrendű tiszta értelem, és az érzékek, az ösztönök alantas világának szembeállítása – látványosan kibontakozik."
A kör alakú megjelenítés kiemeli az ábrázolás technikáját is, a jelenetek egymásba folynak át, körben forognak, áramlanak. Az alakok a középpontot alkotó csillár felé kisebbednek, sajátos perspektívát mutatva.

Apollón a felhőkön áll, mellette kér irányban a múzsákat és a Hórákat (a természet és az erkölcs őrei) láthatjuk. Itt az egyes évszakokat jelenítik meg. Csoportjukat Eósz (Auróra, a Hajnal) egészíti ki.
Jelen van (jobb kéz felé) Zeusz is, trónon ül. A leírás szerint arcán Lotz "inkognitó-portréja rejlik". Zeusz mellett Héra látható, "a családi élet tisztaságának őre".... és további főistenek sora, míg Dionüszosz csapata felé érünk.

Az átvezető csoport az éjszakát és a halált testesíti meg, míg meglátjuk a kompozíció másik oldalán Dionüszosz világát. A leírás a színjátszás megteremtőjét említi benne. "Tomboló kísérete a crescendo csúcspontja: a csapat előtt repülő, csengettyűt rázó puttó a csoportos és vele tekintetünket fölfelé vezeti. A víg Dionüszoszt és párját, Ariadnét bacchánsok, bacchánsnők, egy szatír, egy kentaur... veszik körül, az antik mitológiában mind az alantas érzékiség képviselői..."

Kicsit csalódottnak éreztem magam, hiszen ennek az alkotásnak is az olümposzi világ, Apollón és Dionüszosz közötti ellentét, ill. különbözőség adja a témáját, mint a Zeneakadémia díszítése teljes rendszerének, ami viszont átfogja annak minden elemét.. Utóbbiba, amikor foglalkoztam vele, kicsit beleszerettem és egészen egyedinek tartottam. Most "dolgozni kellett" a hasonlóságon.
Azért talán megvigasztalódtam, hiszen az összehasonlítás a szecessziós stílusjegyekkel megjelenített koncepció felé viszi a mérleg nyelvét, de az egyediség érzete bizony csorbult, hiszen ez a Lotz-freskó a korábbi...

---