Anya és gyermeke
Az 1976-ban elhunyt Medgyessy Ferencné, végrendeletében Debrecen, Hódmezővásárhely, Székesfehérvár és Esztergom mellett Pécs városának is ajándékozott egy köztéri alkotást. Az 1925-ben készült gipszet 1978-ban öntötték bronzba. Az öntésről Maria Djakonova gondoskodott.
A dombormű mérete 82 x 68 cm, és jobbra lent van jelezve, mégpedig rovásírással, illetve a megszokott szignójellel, ami az én érdeklődésemet is felkeltette a mű iránt.
A forrás szerint az eredeti mű, melyet Medgyessy budatétényi kőből faragott, elpusztult.
Forrás: Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc szobrászati életműve (Debrecen, 1981): 24. p.
A László Gyula által írt Medgyessy életműben valamivel részletesebb történet van az alkotásról, Medgyessy jegyzeteinek felhasználásával: "Adva van egy 6 méteres betonuszoda. Endre Béláné asszony 13–14 éves Sára lánya most kezd úszni. Nehezen indul el. Az anyja az uszoda szélén ülve unszolja: csak tovább! Na még! Végre sikerült végig úsznia a 6 métert. Mikor kimászik, az anyja örömében magához öleli. "Na, kislányom, csak hogy sikerült!"
Én sebes kapásból lekaptam a furcsa jelenetet. Pár évre rá, megfaragtam, de olyan puha kőből, hogy semmi finomabb vonalat ki nem vághattam, úgy omlott a kő. Ezért lett ilyen darabos. A kő elpusztult a gipszöntés alatt. A gipsz szétnyomta."
László Gyula: Medgyessy Ferenc életműve (Debrecen, 1972): 14. p.

"Anya és gyermeke" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ45/10 • 1/60 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Anya és gyermeke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Anya és gyermeke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

ƒ38/10 • 1/320 • 7.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Anya és gyermeke" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/80 • 7.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Anya és gyermeke" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/60 • 15mm • ISO200