Sík Ferenc
Sík Ferenc (1931– 1995) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, a színház örökös tagja, poszthumusz Magyar Örökség-díjas, Kiváló Művész. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy – míg magyar-történelem-francia szakos tanárként diplomázott, a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának volt szólótáncosa, ill. vezetője. Később végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát és kezdte meg rendezői pályáját.
Több vidéki színházban is rendezett. Pályájának kiemelkedő állomása volt a Gyulai Várszínház, melynek létrehozója és művészeti vezetője volt.
Ezzel részben párhuzamosan rendezett a Nemzeti Színházban, ahol az utolsó négy évben már főrendezőként tevékenykedett.
Mind e-mellett számos vidéki városban, Budapest több jelentős színházában és külföldön is vállalt vendégként rendezői feladatokat.
A Színházi adattárban nevéhez kötődő bemutatók (161) http://szinhaziintezet.hu/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Itemid=754
Özvegye a néha főrendező emlékére létrehozta a Sík Ferenc Alapítványt https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%ADk_Ferenc_Alap%C3%ADtv%C3%A1ny és ennek keretében a a Sík Ferenc-emlékdíjat ( emlékgyűrű https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%ADk_Ferenc-eml%C3%A9kgy%C5%B1r%C5%B1 ), bár ennek átadása az utóbbi időkben "technikai okokból" szünetel.
https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%ADk_Ferenc

"Sík Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sík Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sík Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sík Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sík Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sík Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320

ƒ32/10 • 1/30 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sík Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

ƒ32/10 • 1/40 • ISO800

ƒ32/10 • 1/30 • ISO250