Amikor alkalmam volt szeptemberben elmenni két hétre a Dunántúlra, két dolgot biztosan tudtam. Az egyik nagyon fontos programom a két hét alatt a Nagyharsány és Villány közötti, a volt kőbányában kialakított szoborpark, a másik a nagyatádi szoborpark látogatása.
Szerencsém volt az időjárással. Aki esetleg megnézte az Uzmari műlapjaihoz töltött képeket, az láthatta, milyen fantasztikus időjárási viszonyok között fotóztam végig, szinte az összes alkotást. Három órám volt mindössze, aztán buszra kellett szállnom, vissza Siklósra, majd Pécsre.
Találtam tegnap este a gépemen még olyan műveket, melyeknek a szoborpark facebookos oldalán megvolt az adata, de ide az oldalra még nem került fel. Ezen túl vannak még kallódó fotók, amelyek eddig adatok nélkül lógnak a levegőben...
Hiába mentem el a park gazdáihoz, a nemzeti park központjába Pécsett, nem jutottam a megoldások közelébe.

A jövő ajándéka című alkotásról eszembe jut az a hatalmas erőfeszítés, amellyel ezt a sok köbméter nehéz követ összehordták ide, hogy a szobrásznő kifaraghassa (illetve flexszelhesse) az emberi arcképeket. Szinte mind vidám arc, néha groteszkbe hajló, európai, amerikai, afrikai felnőtt, és gyerekportrék.

A közös munka elengedhetetlen feltétele egy ilyen alkotótelep életében. A művet, az alkotó honlapja szerint 60 tonna kő elhelyezésével hozták létre, abban a két évben (1986 és 1987), amikor itt volt Magyarországon az alkotó.

Örülök, hogy rátaláltam, és bátran besétáltam a térplasztika belső részébe, és így fel tudtam fedezni a művet.

---