Allegorikus nőalakok
Pest város tanácsa 1868-ban parcellázta ki a mai Akadémia utca - Széchenyi utca - Zoltán utca - Széchenyi rakpart közötti két épülettömböt. Mindkét parcellát a Budapesti Építő Társulat szerezte meg és készíttetett terveket beépítésükre. Az Akadémia utca 10. szám alatti bérház 1869-es fennmaradt engedélyezési tervlapjain Szkalnitzky Antal aláírása szerepel (néhol egyébként Ybl Miklós neve is felbukkan). Építtető a Budapesti Építő Társaság volt (Pest Ofner Baugesellschaft).
A második emeleten, mindkét utcai homlokzaton összesen 8 allegorikus női szoboralak (6+2) tekint le a járókelőkre. Négyféle típust fedezhetünk fel, amelyek így értelemszerűen mindannyian duplán készültek el. A Széchenyi utcáról indulva az első nőalak egyik kezében egy félig feltekert papírtekercset (költészet) láthatunk. A másodikéban egy picike mellszobrot (szobrászat), a sarkon túl álló harmadikéban pedig egy festőpalettát (festészet) találunk. Az erkély túloldalán álló negyedik szobor, a zene hírnökeként, egy lantot tart a bal kezében. Az Akadémia utcai homlokzat másik felén azután ugyanez a sorrend ismétlődik.

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/20 • ISO1000

ƒ50/10 • 1/15 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/20 • ISO1600

ƒ45/10 • 1/25 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ27/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ27/10 • 1/30 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Allegorikus nőalakok" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800