Atlaszok az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár épületén
Atlasz a görög mitológia óriása, aki a vállán tartja az égboltot. Az építészetben az ő mintájára formálják az atlaszokat, általában párban – ebben az esetben pontosítva félatlaszok kettőse. Feladatuk, hogy oszlopként az épületek súlyos elemeit megtartsák. Többnyire embernél nagyobb, domborodó izmú férfialakok, de előfordul sikkes nőalak is.
Ami nekem élményt jelent, ezeknek a figuráknak felismerhető személyiségük van, ami az élvezetes sokszínűségüket adja.
Az itt látható félatlaszok párosa egy erkély és felette a hozzátartozó oszlopok terhét tartja. Egyikük sem fiatal már, de azok az izmok még mutatják az egykori domborulatokat. Mindketten mintha fejüket fognák belülről kifelé tartó karjuk mozdulatával, de lehet, valójában a fejükre nehezedő terhet próbálják jobban megtámasztani. Ráadásul látszik, itt-ott elég nehéz plasztikai műtéten mentek már keresztül, ezek a hegek nehezen gyógyulnak.
A bal oldali alak kicsit szomorkás, nehezére esik a küzdelem a rá nehezedő súllyal. Párja látszik idősebbnek, de lehet, ezt a szakáll teszi. Jóval élénkebb figyelemmel tekint a járókelőkre, bár a ránehezedő tehertől ő is szívesen szabadulna.
Az épület egykor az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár Rt. számára épült. A tervezéssel Francsek Imre építészt bízták meg, az építkezés kivitelezője Majorossy Géza volt. Az épület stílusát eklektikusnak jelölik, így elég bosszantó, hogy nem szerepel Déry Attila 1991-ben megjelent könyvében: Budapest eklektikus épületszobrászata (I. kötet). Ebben t.i. megtalálhattam volna a szobrász-alkotó nevét is.
Az épületszobrászat területe sajnos tele van homályos foltokkal. Nem-igen dokumentálták annak idején az ilyen jellegű feladatok alkotóit. Sőt, maguk a szobrászok is másodrendű feladatnak tartották, valószínűleg ezért maradt fenn kevés adat ebben a műfajban. Mindez így van, annak ellenére, hogy az épületek – mint ez is – a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, vagyis a főváros arculatát meghatározó tervezési időszaka idején épültek, vagyis akkor, amikor a "kereslet" nagyjából tetőfokán állt.
Adalékok az épület történetéhez: http://www.urbface.com/budapest/az-ebft-berhaz

"Atlaszok az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár épületén" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Atlaszok az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár épületén" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

ƒ50/10 • 1/160 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Atlaszok az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár épületén" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO250

ƒ28/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Atlaszok az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár épületén" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

ƒ45/10 • 1/100 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Atlaszok az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár épületén" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Atlaszok az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár épületén" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Atlaszok az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár épületén" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • ISO500