Vasáru cégér
Állapot: Letakart, megközelíthetetlen
Alternatív, helyi címek:Vascégér
Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
A pécsi Jiratkó Albin szobrászművész mintázta fadomborművekről készült vasdomborművek 1892-ben készültek, melyek a pécsi Király utca 19. szám alatti Vasváry-ház homlokzatára kerültek. 2016.03.17. 14:33
A Vasváry-ház felújítását követően 1899-ben "a két öntött vasból való, Jiratkó Albin szobrász által mintázott és a budapesti Ganz-gyárban készült kirakati táblát és azok famintáit Drescher Gyula bajai kereskedő vette meg." A cégtáblákat a Drescher vaskereskedés falára helyezték fel. Egyikre a konyhában használatos darabokat, a másikra a kamrában és gazdaságban használatos szerszámokat rendezte csoportba a szobrász. Megőrizve a számunkra a tizenkilencedik század vége felére jellemző vas edények, eszközök formáit, díszítéseit, kivitelük színvonalát. Drescher halála után (1920. május 5.) a Drescher-házat bérelhető üzlethelyiségként hirdették.
A fatáblák Kréneisz Géza Szabadság utca 16. sz. alatti házának kapualjában állottak, majd 1970-ben az özvegy a bajai múzeumnak ajándékként ajánlotta fel.
A 280 x 140 cm fa domborműveken minden egyes tárgy szerepel, amit vaskereskedésben árusítottak. A megszámlálhatatlan tárgy mindegyike külön faragás, melyeket a fatáblákra egyenként fa tiplivel erősítettek föl. Megtekinthető a bajai Türr István Múzeumban.
Varga Dezső, a Drescher vaskereskedés másik segédje Szegeden önállósult. A tulajdonába került vasdomborművek 1932-ben már Szegeden a Híd utca 3. szám alatt működő vaskereskedését díszítette.
Varga Dezső cégbirtokos elhalálozása után (1953. március 12.) a cégbíróság a cég megszűntét hivatalból elrendelte. A Varga vasáruház államosítása után 1958-59-ben a vastáblákat a Móra Ferenc Múzeumba szállították. A múzeumban való tárolásuk megoldatlan feladatnak tűnt ezért a szegedi építészek ötletére beltéri beépítésre kerültek, mégpedig az 1967-ben megnyitott Alabárdos Étterem borozójába. Az étterem megnyitásakor a boltíves, téglával burkolt borozónak hangulatos hátteret biztosított.
Ma hatalmas csalódás ért amikor nyitásra megérkeztem az Alabárdos Étterembe. Szerettem volna lefényképezni, de a több, mint egy évszázados cégér már nem kellett az új tulajdonosnak. Kb. két hónapja, a múzeum engedélyével "mohazöld-paravánnal" takarták el. Levegő után kapkodtam, megszólalni sem tudtam a látványtól.
Epilógus
A Pécsről származó öntöttvas vasáru cégér ma is ugyanazon a helyen, az Oskola u. 13. számú műemléki védettséget élvező un. Béró ház földszinti helyiségében van letakarva, láthatatlanul.
Források:
http://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_CSON_EK_SHST_10/?pg=307&layout=s
Jiratkó Albin szobrász: http://archiv.baralib.hu/?q=bio/9482
Jiratkó Albin szobrász: http://archiv.baralib.hu/?q=bio/9482
"Vasáru cégér" c. alkotás fotói
Vasáru cégér az Alabárdos borozóban
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
234685
Forrás
http://lindenfeldpartners.com/2011/11/01/vasat-vasarut-vargatol-vasaroljon/
Évszám
2011
Feltöltve
2016.03.17. 13:10
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Cedrus 16.03.17. 13:10
2011, Archív felvétel
Vasáru cégér az Alabárdos borozóban
"Vasáru cégér" c. alkotás fotói
Vasáru cégér az Alabárdos borozóban
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
234686
Forrás
Netről
Feltöltve
2016.03.17. 13:10
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Cedrus 16.03.17. 13:10
Archív felvétel
Vasáru cégér az Alabárdos borozóban
"Vasáru cégér" c. alkotás fotói
Vasáru cégér az alabárdos borozóban
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
234695
Forrás
Netről
Feltöltve
2016.03.17. 14:31
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Cedrus 16.03.17. 14:31
Archív felvétel
Vasáru cégér az alabárdos borozóban
Összesen 3 fotó
Műlap története
Megérintettem a "Vasáru cégér" alkotást
Cedrus publikálta "Vasáru cégér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.