Vannak erősen ellentmondó érzések... ambivalencia. Hogy éled fel az ember, miközben semmi sem jó... Szent László kórház, Infektológia. Semmi jót nem sejtet.
De a kórtermek külső megközelítésére készült folyosó az épület mögötti parkra enged kitekintést. A beteg kicsit erejét próbálja, a nap mégiscsak süt, kikísértem a teraszra. És ugye a szoborvadász szeme minden bajok közepette észre veszi a zöld növényzet takarásában megbúvó, orgonasíp-szerű felső képződményt. Ez lehetne akár valamilyen technikai részlet a kórház életében, de mintha sokatmondóan, sajátosan meg-megcsillanna!

Ugyanazon a napon, amikor visszamentem, nem álltam meg, gyorsan az épület mögé kerültem. És igazam lett, krómacél! Egy díszkút (lenne), szikkadt medencével, de – amennyire meg tudom ítélni – a geometrikus elemekből álló plasztika tartja magát, dacol az idővel.
A plasztikát felépítő elemek többsége szabályosnak tűnik. Ebből/ezekből építkezett Illés Gyula 30 évvel ezelőtt:, hol legömbölyített, hol sarkos elemek (henger, kúp, téglatest). Kivéve az összefogott lemezkötegeket, amelyeket szegeccsel rögzített egy ponton, innen indulva enyhe hajlítással válnak el egymástól mint egy könyv kicsit meggyötört lapjai.

A díszkút, maga csontszáraz beton. Adódik a kérdés, amit egy ott, a padon üldögélő úr nekem szögezett: megjavítják, azért fényképezem?
Érdekes, fotózásaim során nem először feltételezik, valami jó lehet abból, ha "felmérik" az alkotást, talán sor kerül a javításra.
A Köztérkép erő. Kicsit hullámzó, vagy mindenképpen nehezen mérhető, mennyiben hathat egy adott körülmények között elhagyatottan álló plasztika, ill. díszkút állapotára.
Én hiszek benne, hiszen volt már pozitív hatása annak, amit egy műlapon leírtam. Talán itt is remélhető? Az alkotás veszélyben és van igény!

---