Beretzk Péter-dombormű

Budakeszi, Vadaspark

Alternatív, helyi címek:A Fehér-tó professzora

Budakeszi
Vadaspark
a vadaspark bejáratától balra, a felvezető út mellett

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kectam
2016.06.07. 20:48
„Magyar sorsnak mondják azt, ha valakit csak halála után födöznek föl. Akkor kezdjük érdemeit méltatni, akkor emlékezünk rá, jelentőségére, amikor már nincs az élők sorában. Ez a megállapítás nemcsak az emberekre vonatkozik, de érvényes az élettelenekre, elsősorban a megváltozott ősi földre" - írta egy helyütt Beretzk Péter.

Milyen igaza volt!

Azért csak félig, mert személy szerint őt, az orvost, a madarászt még életében megbecsülték és szerették, kitüntetésekkel honorálták, szakmai címekkel támogatták. Tanítványai és barátai szeretettel vették körbe. A szegedi Fehér-tó védetté tétele és madártani kutatása fűződik a nevéhez.

A vadasparkban elhelyezett dombormű Domonkos Béla alkotása, egy kb. 2 méteres falapon van elhelyezve nevével és életrajzával egyetemben.
Források:
Magyar Vadászat 2014/11
Natura BekesIensis időszakos természettudományi közlemények (Békéscsaba 1994)

kectam műlapja

Cím alapján hasonló

"Beretzk Péter-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242282
Feltöltve
2016.06.05. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ28/10 • 1/200 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.06.05. 16:22

"Beretzk Péter-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242286
Feltöltve
2016.06.05. 16:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ28/10 • 1/125 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.06.05. 16:24

"Beretzk Péter-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242283
Feltöltve
2016.06.05. 16:23

kectam 16.06.05. 16:23

"Beretzk Péter-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242284
Feltöltve
2016.06.05. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ28/10 • 1/250 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.06.05. 16:23

"Beretzk Péter-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242285
Feltöltve
2016.06.05. 16:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ28/10 • 1/125 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.06.05. 16:24
Összesen 5 fotó

Műlap története

16.06.07. 20:48
A közösség publikálta kectam "Beretzk Péter-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.