Szent Mihály
Felállítás | 1941 |
A kápolna története a 11-12. századra nyúlik vissza, a premontrei prépostság szerzeteseinek idejére, amit már feljegyzések is igazolnak.
Ismert kapcsolódó dokumentum IV. Béla 1245. évi adománylevele, amikor a Nyulak szigetét minden járandóságával a prépostságra ruházza, ebben is a rend alapítási idejét a 12. századra teszik.
1930-1931-re fejeződött be a maradványok feltárása úgy, hogy a tiszta román stílusú kápolnát teljes egészében rekonstruálták.
A műlap szerkesztésekor a templom.hu oldalán talált információból indultam ki, ahol az üvegablakot Kölber Dezső nevéhez kötik. Bár pontos adatot nem találtam, feltételeztem, a rekonstrukcióval egy időben készült az üvegablak is. Ez az adat a hozzászólások alapján hibásnak bizonyult.
Tünde jelzése alapján (több forrás figyelembevételével) a Szent György-ábrázolás Sztehló Lili munkája. Részleteket ld. ott.
Meglepetésre a kis ablak bal alsó sarkában "Sebestény 1969" jelzés szerepel, ami feltehetően egy restaurálásra utal. Pontos adat erre vonatkozóan nincs, de tény, a szignó szerepel az ablakon, így közreműködőként tüntettem fel.
Az ablak közepe - jobb széle táján szerepel a kivitelező, Németh Ferenc üvegfestő neve, amire Sós K. hívta fel a figyelmem. Mindez pontosabban látható a Véleményeknél.
A festett üvegablakon szereplő jelenet Szent Mihály arkangyal látható jellegzetes nagy kardjával, mint a "mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa", amint a gonosz felett győzelmet arat.
Egy kifejtő bemutatás róla: http://www.vehir.hu/cikk/24037-ki-is-az-a-szent-mihaly
Tájékoztató tábla a bejárat jobb oldalán.
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/arkayne-sztehlo-lili-305 és ld. még Tünde hozzászólásában
Normál és archív fotók
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/50 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/25 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/30 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
"Szent Mihály" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1250