Sokáig gondolkodtam, hogy vajon milyen formában töltsem fel a műlapon látható domborműveket, és ugyan három jelentős szobrász azonosítható az alkotók között (a tíz darab közül háromnak a készítője ismeretlen e pillanatban), viszont a sorozat feltehetően közösen el- vagy meghatározott koncepció alapján valósult meg, ugyanabban az időpontban, ugyanarra az alkalomra, egyforma funkcióval, így arra jutottam, hogy ez ugyanúgy egyetlen műlap, mint pl. az OTI-székház domborművei.

A magyar filmgyártás a negyvenes évek végén bekövetkezett államosítása után 1951-ben hoztak létre három állami vállalatot a korabeli filmek készítésére. Ekkor alakult meg a Magyar Filmgyártó Vállalat, a Magyar Filmlabóratóriumi Vállalat és a Magyar Szinkron Vállalat (mindegyik név ismerős lehet ekkor vagy akár még évtizedekkel később készült magyar filmek stáblistájáról). Ez utóbbi (egyszerűsített nevén: a Szinkronműterem) székhelyének építését 1952-ben kezdték el és 1954-re fejezték be -- a Gádoros Lajos és Mühlbacher István által tervezett irodaház az ötvenes évek épített örökségének egyik kiemelkedő alkotása, mely 1957-től, a filmgyártás intézményi kereteinek újabb nagy átszervezése után a Pannónia Filmstúdiónak (az animációs és a reklámfilmek, valamint a szinkronok készítésének) adott otthont ("A szinkron a Pannónia Filmstúdióban készült" -- ez is egy ismerős mondat). A rendszerváltás utáni privatizáció során ez a vállalat is megszűnt, az épületben egy darabig még filmes cégek tevékenykedtek, de a ház aztán alaposan elhanyagolódott. 2015 kora tavaszától télig néhány hónap alatt mintaszerűen tatarozták és rekonstruálták, ma újra filmes tevékenységet folytató cégek bérlik a termeit és helyiségeit.

A kívülről ugyan inkább funkcionalista jellegű, mégis nagyon jellegzetesen szocreál épület ennek megfelelő szocreál belső kialakítást és díszítést kapott. Fő helyre került benne a bejárati csarnok, túlsó oldalán a felfele vezető lépcsőkkel és lifttel, nagy belső magassággal, csillárral, tapétamennyezettel. Ennek az előcsarnoknak a két hosszanti oldalát díszíti a kétszer öt, egymással szimmetrikusan elhelyezett, darabonként kb. 3 négyzetméteres terrakotta dombormű. A korszak felfogásának megfelelően ezek nem szorosan vett allegóriák vagy mitológiai ábrázolások, de itt, ezen a helyen nem is szó szerint, a hétköznapi munkából vett, realista képek, hanem valahol a kettő között helyezkednek el, egy kicsi ebből is, abból is van bennük.

Vélhetően mind a tíz neves, ugyanahhoz a generációhoz tartozó szobrász alkotása. (A képsorozat itt U-alak-sorrendben mutatja be a domborműveket.) Balra az első Ispánki József műve (az artportal az ő figurális domborművét 1955-re teszi, de a soron következő Borsos Miklósét 1954-re, és kettejük domborművein a szignó mellett mindenütt jól kiolvasható az 1954-es évszám. Könnyen elképzelhető persze, hogy a reprezentatív székházépületet végül 1955-ben, a felszabadulás kerek évfordulóján avatták.). A következő három tábla Borsos Miklós műve, bal oldalon az utolsó Madarassy Walteré, vele szemközt, már a másik oldalon ugyancsak Madarassy műve (az ő szignói, a nagyjából ugyanekkor készített BM-garázs Balzac utcai domborművéhez hasonlóan, a képek keretein olvashatók). A jobb oldalon felénk futó középső három kép alkotója sajnos ismeretlen (pusztán a látvány alapján azt gondolom, ugyanattól a kéztől származnak, az első kettő legalábbis biztosan), ezeken a táblákon nem látni szignót vagy jelzést, a bejárathoz legközelebbi, jobb oldalon lévő tábla ismét csak Ispánki József munkája. A sorozat mind a tíz darabja egységes arányú ábrázolást alkalmaz (a figurák egyforma nagyságúak, osztásuk, testhelyzetük, arcformálásuk stb. hasonló), és a tematika is ugyanabban a körben, a művészetek körében mozog.

A domborművek igen kvalitásos műalkotások, az épülettel együtt a kétezres évek első tizedének végére sikerült műemléki védettséget szerezni rájuk, bár hogy ez ma pontosan mit jelent, azt nem tudom. A közelmúltbeli felújításnak köszönhetően mindenesetre igen jó állapotban vannak.

---