Korcsolyázók
Ugyan minden reggel ott megyek el a múzeum épülete előtt, meg délután is hazafelé menet, de azóta nem voltam az új kiállítást megnézni, mióta újra nyitottak.
Az előadásomat azzal zártam, hogy akkor három nap múlva találkozunk a kiállításon. És, természetesen ott is voltam. Megnéztem az újra rendezett tárlatot, és azt kellett észrevennem, hogy jó néhány változás történt. A nagyobb műveket kivitték az udvarra, és odabent csak a valóban kisméretű plasztikák maradtak.
A Korcsolyázók is egy ilyen mű. Medgyessy Ferenc 1941-ben mintázta. Az eredeti gipsz egy pályázatra készült, méghozzá a budapesti sportcsarnok pályázatára. 1982-ben készült a bronzmásolat, amikor a debreceni kiállítás megnyílt. A múzeum tulajdonában így két Korcsolyázók van, az eredeti gipsz a raktárban, és most már az udvaron, szabadon megtekinthető módon a bronzból készült.
A Korcsolyázó kettős 102 cm magas, és jelzést is találtam rajta. Az épület fala mellé állították, így sajnos nem körüljárható.
Normál és archív fotók

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 7.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 7.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/100 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Korcsolyázók" c. alkotás fotói
Archív fotó