Keresztút
Kozma Erzsébet szobrásznő munkáival viszont alig találkoztunk még. Egy pécsi Szent Flórián szobortól, és egy kolozsvári Brassai síremléket leszámítva semmi sincs tőle, pedig igen magas kort élt meg. A 94 éves korában, Budapesten elhunyt szobrásznő 1879-ben született Marosvásárhelyen. Szüleinek gyakran volt vendége Fadrusz János szobrász. Az ő tanácsára, biztatására kezdett el szobrászkodni. Hivatalosan nem végzett képzőművészeti iskolát, de a Lyka Károly által szerkesztett Művészet folyóiratban megjelent cikk, több portrészobrát mutatja be, még a XX. század elejéről (1909): http://www.mke.hu/lyka/08/273-275-kozma.htm
Sajnos a bazilikáról szóló leírásokban még említés szintjén sem szerepel ez az alkotásegyüttes, pedig megálmodójának alighanem fő műve ez a sorozat. Az eddigi legszebb Keresztút, amit nyolcévi fotózás alatt láttam. A Keresztút képei U lakban helyezkednek el, természetesen azon az oldalon, ahol az oltár áll, az maradt ki. Az elhelyezés különlegessége, hogy a jelenetek nem balról jobbra haladva, hanem ezzel ellentétes irányban értelmezhetőek. Ezt én is csak a fotózás végén vettem észre.
Ez a tény azzal függhet össze, hogy az altemplomnak két lejárója van, és gyakorlatilag mindkettőt lehet jelenleg használni.
Még szerencse, hogy a katolikus lexikon Kozma Erzsébet szobrászról szóló leírása megemlíti a művet: http://lexikon.katolikus.hu/K/Kozma.html
A Keresztút jelenetei kb. egy négyzetméter nagyságúak, és fehér márványból faragta ki a kőfaragó, Derzsi Gergely, aki szintén Székelyföldről származott.
http://lexikon.katolikus.hu/K/Kozma.html
http://lexikon.katolikus.hu/P/p%C3%A9csi%20sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z.html

"Keresztút" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

ƒ35/10 • 1/30 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Keresztút" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

ƒ35/10 • 1/13 • ISO800