Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:St. Rochus

Tarján
Vadász út 6.
Az alkotás a postától pár méterre található.

Felállítás1866

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2016.08.03. 07:57
1866-ban Tarjánban kolerajárvány ütötte fel a fejét. 1866. szeptember 7 és november 11 között 117 ember vesztette életét a járvány következtében, 54 férfi és 63 nő. A járvány okozói a rossz higiénés körülmények, és az egymáshoz közel elhelyezkedő, könnyen megfertőződő ivóvíz kutak voltak.

A szobrot Andreas Werli és felesége Anna Baigelbeck (posztumusz) állíttatta, hogy soha ne felejtődjön el a járvány okozta csapás. Anna Baigelbeck 43 évesen vesztette életét a járvány idején.

Az alkotást 1991-ben, majd 2014-ben is felújították. Valamelyik felújításkor valamilyen bevonatot kapott a szobor, olyan a hatása, mintha kerámia lenne. Nagy valószínűség szerint azonban vagy homokkő vagy mészkő a szobor eredeti anyaga, és mivel a környék mészkőben gazdag, valószínűleg ez utóbbi. 2014. június 1-jén az alkotást Szabó Zoltán atya áldotta meg.

Nagyon nagy élmény volt a településen keresztül menni, hihetetlen rendezettség, tisztaság fogadott mindenütt. Az pedig, hogy a szobrokat ilyen szépen rendben tartják, külön öröm volt számomra. Ez a szobor az 1991-es felújítás után hosszú évekig nagyon szép állapotban volt, tehát szakszerűen tették rendbe.

---

2022. augusztusában Klinger Tamás polgármester levélben jelezte a szobor áthelyezését, idézem:

"Szerencsére sikerült településünknek az eredeti szobrot restauráltatnia. Mivel a restaurálást végző műhely - a Három Szobrász Kft, Bobály Ádám vezetésével – nem javasolta a köztéri elhelyezését, ezért úgy döntöttünk, hogy az eredetiről készült bronzba öntött másolatot helyezzük el a talapzaton. Az eredetit ravatalazó kápolnánkban, a temetőben helyeztük biztonságba.
Az új szobor felszentelése az elmúlt hétvégén megtörtént."

Köszönjük az információt Klinger Tamás polgármester úrnak.

Aerdna műlapja


Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248150
Feltöltve
2016.08.03. 07:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:40
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248151
Feltöltve
2016.08.03. 07:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:41
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248152
Feltöltve
2016.08.03. 07:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:42
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248153
Feltöltve
2016.08.03. 07:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:43
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248154
Feltöltve
2016.08.03. 07:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:44
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248155
Feltöltve
2016.08.03. 07:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:45
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248156
Feltöltve
2016.08.03. 07:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:46
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248157
Feltöltve
2016.08.03. 07:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:48
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248158
Feltöltve
2016.08.03. 07:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:50
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248159
Feltöltve
2016.08.03. 07:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.03. 07:51
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
290551
Feltöltve
2017.09.21. 12:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.21. 12:59
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
290552
Feltöltve
2017.09.21. 12:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.21. 12:59
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
290553
Feltöltve
2017.09.21. 13:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.21. 13:00
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
290554
Feltöltve
2017.09.21. 13:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.21. 13:00
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
290555
Feltöltve
2017.09.21. 13:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.21. 13:01
Feldolgozás alatt...

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
306463
Feltöltve
2018.03.16. 11:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.03.16. 11:00
Összesen 16 fotó

Műlap története

18.03.18. 09:34
A "Szent Rókus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.03.16. 11:00
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus" műlaphoz
17.09.21. 13:01
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus" műlaphoz
17.09.21. 13:00
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus" műlaphoz
17.09.21. 13:00
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus" műlaphoz
17.09.21. 12:59
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus" műlaphoz
17.09.21. 12:59
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus" műlaphoz
16.08.03. 07:57
Aerdna publikálta "Szent Rókus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.