Faluvédő Madonna
Deák Ferenc utca 9.
A szobor átadásának pontos időpontjára nem emlékszik - hisz több, mint 130 alkotása található Zala megyében - és ezen kívül még külföldön is. A szobor elkészítésénél az ihletet a romániai falurombolás adta. (Mint ismeretes Nicolae Ceausescu településszisztematizálási programja keretében a falvakat buldózerrel a földdel egyenlővé tették volna, és agráripari központokat hoztak volna létre. Nos ebbe már belegondolni is szörnyű, sajnos jó pár település áldozatul esett. Csupán gondoljunk Bözödújfalu templomára...)
Nos visszatérve a beszélgetésünkre, a művész úr elmesélte, volt egy drezdai kiállítása (Kunst der Zeit Galerie), ahol ő is jelen volt. Ezt követően jelent meg Helmut Flade Intarzia című enciklopédiája, melyben már az ő munkája is megjelent. A könyvet több nyelvre lefordították és mint utóbb kiderült, e megjelenés segítette hozzá, hogy meghívták Párizsba kiállításra. E kiállításra vitte magával többek között a Faluvédő Madonna makettjét, mely végül a csesztregi polgármesteri irodába került vásárlás révén. Az akkori testület a makett alapján rendelte meg az életnagyságú szobrot, melyet eredetileg a Petőfi S. utca és Deák Ferenc utca találkozásánál lévő buszmegálló mellett helyeztek el. A hosszú évek nyomot hagytak a szobron, ezért felújították, és e két utca találkozásánál lévő új park közepén helyezték el. A Madonna ölében tartott kis falu és templom rozsdamentes fémborítást kapott, melyet a szoborra való felhelyezést megelőzően lefestettek és kemencében 200 fokon a festéket ráégették.
Hadnagy György beszélgetésünk során elmondta, hogy ő az egyedüli magyar tagja a Nemzetközi Intarziaszövetségnek. Több külföldi útjuk volt, feleségével tanítottak is külföldön ám mindig visszahúzta szívüket a magyar föld, a gyönyörű zalai táj.
A beszélgetést követően vált teljessé a kép Csesztregről. Ottjártunkkor a XIII. századi templomot szerettük volna megtekinteni. Igaz zárva volt, ám a szomszédból kulcsot hoztak, és mivel sietniük kellett, ezért ránk bízták, csupán annyi volt a kérés, hogy a templomban egy megadott helyen hagyjuk ott a kulcsot, ha végeztünk. Akkor bizony nagyon meglepődtem, hisz nem sok helyen tapasztalható ez.
A szobor nem csak az ölében tartott kicsiny makettet védi, öleli át és borul fölé védően, hanem az egész településre áthat ez a védelem. Hát miért is tartanának egy idegennek átadni egy kulcsot?
http://zaol.hu/hetvege/intarzia-egy-muveszparrol-hadnagy-gyorgy-es-h-poka-emoke-1735836
http://gocsejimuzeum.hu/zalai-muveszek-kislexikona/hadnagy-gyorgy
"Faluvédő Madonna" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/40 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Faluvédő Madonna" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/50 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Faluvédő Madonna" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO160

ƒ40/10 • 1/40 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Faluvédő Madonna" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/40 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Faluvédő Madonna" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/80 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Faluvédő Madonna" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!