Korpusz
A templom is érdekes, mert a középkori alapokon nyugvó épületet Ybl Miklós tervei alapján építették újjá a 19. században.
A Páduai Szent Antal ferences templom és rendház, természetesen műemlék, a benne lévő, nem kevés művészeti alkotással együtt. Ehhez az épületegyütteshez tartozik a Károlyi kripta, a Károlyi család temetkező helye.
Az olasz szobrász neve megint, akár vita tárgya is lehet, mert ahány oldal, annyiféle formában található meg. Szerintem az általam beírt alak a jó, de ki tudja... 1825 és 1895 között élt, Firenzében, vagyis egyik utolsóként, külföldön elhelyezett művét láthatjuk. Az életnagyságnál nagyobb, fehér márványból faragott Krisztus-alak nagyon szép, és kifejező.
Az interneten, főleg zsánerszobrai láthatóak, és kevesebb egyházi műve, de lehet, hogy csak én nem találtam rá: http://www.artnet.com/artists/pietro-bazzanti/past-auction-results
A kriptáról ezt írja a romániai magyar műemlékekről szóló oldal: "Nagyobb méretű átalakítást a kolostor illetve a rendház épülete az Ybl Miklós által vezetett munkálatok után nem szenvedett, a kripta viszont többszörös átalakításon esett át. Először Károlyi Tibor renováltatta 1892-ben Meinig Artúr építész vezetésével. Ekkor rendelték meg a kripta márvány oltárát is, illetve az oltár carrarai márványból faragott feszületét Pietro Bazzanti firenzei szobrásznál. Lényegesebb átalakításra került sor 1904-ben, amikor helyszűke miatt a család úgy döntött, hogy áttér a falrendszerű temetkezésre. Az átalakítási munkálatok során a kripta belső terét három hajóra tagoló oszlopok közti részeket téglával befalazták, a falakban pedig a koporsók elhelyezésére üregeket alakítottak ki, ezeket pedig márványlappal zárták le. Ezzel nem csak a háromhajós elrendezést tették tönkre, hanem a kripta mellékhajóit megvilágító ablakok is elveszítették funkciójukat."
Mára ezek az ablakok meglehetősen rossz állapotban vannak már, de nem figurális ólomüveg ablakok, mint ahogy a képen is látszik, és több helyen hiányosak.
http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=249
http://www.szatmarilegendak.hu/latnivalok/kaplony_hun.htm
http://kaplonyibaratok.ro/karolyi-grofok-kirptaja.html

"Korpusz" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korpusz" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/8 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korpusz" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/10 • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korpusz" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/13 • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korpusz" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korpusz" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korpusz" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Korpusz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!