Gvadányi József emléktáblája
Alternatív, helyi címek:Pamätná tabuľa - József Gvadányi
Angol cím:Memorial plaque of József Gvadányi
Orbán Róbert
Gvadányi József 39 évi katonai szolgálat után, 1783-ban özvegyemberként telepedett le Szakolcán. 1785-ben másodszorra is megnősült, második felesége (Szeleczky Katalin) révén jutott a birtokába az az épület, amelyet ma Gvadányi-háznak neveznek. 2016.09.19. 07:31
Gvadányi József 1801-ben, felesége 1803-ban halt meg. Előbb mindkettőjüket a szakolcai ferences templomban temették el, de hamvaik később átkerültek a Horeczky család rohói sírboltjába.
A házon lévő emléktáblát eredetileg 1887-ben állították:
"Ezen házban lakott gróf Gvadányi József magyar lovas generális és koszorús költőnk 1783-tól 1801-ig
Szül. 1728. okt. hó 16. + 1801. dec. hó 21."
A tábla valamikor az első világháború után lekerült az épületről, csak 2005-ben helyezték vissza. A "régi", csak magyar nyelvű szöveget tartalmazó tábla alá, kis kiegészítő táblát tettek, amely a feliratot szlovák nyelven is közli. (Szakolca lakossága közel száz százalékban szlovák nemzetiségű.)
A tábla háromszög alakú fölső részében a szakadt húrú líra a költészetre utal és egyben arra is, hogy aki a húrokat pengette, már nincs az élők sorában. A háttérben a kard, az ágyúcső és a tölgyfalomb a katonai dicsőség jelképe.
Források:
Horeczky Ferenc: Gvadányi József magyar lovas generális emlékezete, Pozsony, 1887 - http://mek.oszk.hu/11300/11315/11315.pdf
József Gvadányi (1725 - 1801), Skalica - http://www.pam.epocha.sk/index.php/zahorie/okres-skalica/444-jozsef-gvadanyi-1725-1801-skalica
Kiss Gy. Csaba: Gvadányi-emléktábla Szakolca főterén - http://mno.hu/migr_1834/gvadanyiemlektabla-szakolca-foteren-576259

Orbán Róbert műlapja
Azonosító
29027
Látogatás
Frissítve
2016.09.19. 07:52
Publikálva
2016.09.19. 07:31
Kapcsolódó
Gvadányi-ház oromzati dísze"Gvadányi József emléktáblája" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
252620
Feltöltve
2016.09.16. 18:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/550 • ISO100
ƒ390/100 • 1/550 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Orbán Róbert 16.09.16. 18:37
"Gvadányi József emléktáblája" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
252623
Feltöltve
2016.09.16. 18:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/240 • ISO100
ƒ500/100 • 1/240 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Orbán Róbert 16.09.16. 18:41
"Gvadányi József emléktáblája" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
252624
Feltöltve
2016.09.16. 18:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/300 • ISO160
ƒ590/100 • 1/300 • ISO160
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Orbán Róbert 16.09.16. 18:44
"Gvadányi József emléktáblája" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
252625
Feltöltve
2016.09.16. 18:45
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Orbán Róbert 16.09.16. 18:45
Összesen 4 fotó
Műlap története
Orbán Róbert publikálta "Gvadányi József emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.